Ki kell törni a szürkeségből
Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk – hangzik Lukácsné Tamás Katalin mottója. S eddigi életpályájára visszapillantva ennek sikerült is eleget tennie, bár a dolgok nem mindig a legsimábban alakultak. A sikertelen jogi egyetemi felvételit követően a Pest Megyei Iparcikk-kereskedelmi Vállalatnál találja magát bolti eladóként, ám a továbbtanulásról nem tesz le, elvégzi a kereskedelmi főiskola áruforgalmi szakát. Időközben férjhez megy, s a rendszerváltás derekán három gyermekkel a háttérben beszéli rá a saját autószerelő műhelyt vezető férjét, hogy pályázzanak egy márkaképviselet jogosultságának elnyerésére. A pályázatukra azonban nemleges választ kapnak, s márkaképviselet helyett egy nagyobb szerviz építését javasolják számukra. 1996-ban végül megérkezik a Porsche Hungária felkérése: megnyithatják a márkaképviseletet. Másfél év elteltével pedig már az év kereskedőjének járó Aranytű kitüntetés birtokosa a Lukács és Tamás Kft., s a sikert az ügyfélkezelés számlájára írja az ügyvezető igazgató.
A nagy áttörést 1998–99-re teszi, s ekkor érkezett el az a pillanat is, amikor úgy látták: a 200-250 darabos autóeladási szinten vagy megrekednek, vagy képesek továbblépni. Az ember könnyen beleeshet abba a csapdába, hogy nem képes kilépni a „kisiparosi” szemléletből, azaz mindent saját maga szeretne továbbra is intézni, s ez egyúttal a fejlődés gátját is jelenti – fogalmaz Lukácsné Tamás Katalin. Külső szakember segítségét vették igénybe. Ezt mai divatos szóval coachingnak hívnám, hiszen nem csupán arra mutatott rá, hogy a feladatok megoszlását, az ellenőrzést miként kell végezni, hanem a személyiségemet is rendbe tette, segített a vezetési, tárgyalási stílusom kialakításában – magyarázza az ügyvezető. Az eredmény meg is lett: 2003-ban átvehették a Volkswagen-gyár legrangosabb szakmai elismerését, a Gyémánttű kitüntetést.
Demokratikus vezetőnek tartja magát, ugyanakkor helyzetfüggőnek is, s mint mondja, az egyik legnagyobb problémát az jelentette számára, hogy az alkalmazottakkal nehéz volt megértetni, könnyebb százszázalékos munkát végezni, mint roszszul teljesíteni. „Egy hajóban evezünk, csapatjátékosok vagyunk” – hangzik a cég tízparancsolatának egyike. Nem szeret szürke egér lenni, igyekszik olyat csinálni, amit a konkurens autókereskedők nem. Így különböző rendezvényeket szervez, mint például adventi műsorral kedveskedik a betérőknek, festménykiállítást, divatbemutatót rendez.
A férjem nem szereti a rivaldafényt, így a babérokat én aratom le – mondja mosolyogva, utalva arra, hogy a cég vezetésében soha nem adódott konfliktus kettejük között. Sőt, ha úgy adódott, a férje vállalt át többet az otthoni teendőkből, főként, hogy időközben újabb két gyerekkel gyarapodott a család. Korábban minden szombaton dolgozott, ám jelenleg a hétvége a családé, s nem enged a napi 8 kilométeres gyaloglásból sem. Ráadásul az utánpótlást illetően sincs ok aggodalomra, a két legnagyobb fia már besegít.
A több lábon állásnak is szükségét látja, hamarosan új üzletággal bővül a cég: megnyitják bútoráruházukat.
Névjegy
CÉGA váci székhelyű autókereskedő céget a férjével közösen 1997-ben hozták létre, amely új és használt Volkswagenek értékesítésével, VW- és Audi-szervizzel foglalkozik.
Jelenleg 52-en dolgoznak a cégnél, tavalyi árbevételük meghaladta a 2 milliárd forintot, s a társaságot 2006-ban az ifjúsági és munkaügyi tárca a Családbarát Munkahely okleveles elismerésben részesítette.
Lukácsné Tamás Katalin
1963-ban született; elvégezte a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát
1981–89: a Pest Megyei Iparcikk-kereskedelmi Vállalat alkalmazottja
1990–96: egyéni gazdálkodó
1997-től a Lukács & Tamás Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója
A váci székhelyű autókereskedő céget a férjével közösen 1997-ben hozták létre, amely új és használt Volkswagenek értékesítésével, VW- és Audi-szervizzel foglalkozik.
Jelenleg 52-en dolgoznak a cégnél, tavalyi árbevételük meghaladta a 2 milliárd forintot, s a társaságot 2006-ban az ifjúsági és munkaügyi tárca a Családbarát Munkahely okleveles elismerésben részesítette.
Lukácsné Tamás Katalin
1963-ban született; elvégezte a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát
1981–89: a Pest Megyei Iparcikk-kereskedelmi Vállalat alkalmazottja
1990–96: egyéni gazdálkodó
1997-től a Lukács & Tamás Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója-->


