BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Marketing Centrum: 30-35 fős koalícós többség lesz

Négy lehetőséget is megvizsgáltak a közvélemény-kutatók, ám mindegy volt, hogy a "papírforma", a "legvalószínűbb", "az MSZP álma", vagy "a koalíció szempontjából pesszimista" elnevezésű forgatókönyvvel számoltak, mindig koalíciós előny jött ki - derül ki a Népszabadságnak a Marketing Centrum elemzését ismertető irásából. A kutatók szerint a legvalószínűbb, hogy 30-35 fős előnye lesz az MSZP-SZDSZ-nek.
Az MDF törzsmagja továbbra is egyértelműen a Fidesz felé hajlik, de 2006-ra az MDF láthatóan felszívta a Centrum Párt szavazóit is, akik közül sokan soha nem szavaznának Orbán Viktorra, jegyezte meg az eddigi folyamatokat elemezve Marián Béla, a Marketing Centrum kutatási igazgatója. Sokkal kisebb ugyanakkor a különbség az SZDSZ és az MSZP híveinek politikai beállítódása között, mint 2002-ben – tette hozzá.
A legvalószínűbb szcenárió szerint az MDF-esek fele (valamint a MIÉP-Jobbik és más kis pártok hívei) a Fideszre szavaznak, az SZDSZ-esek háromnegyede pedig a szocialistákra. Ebben az esetben a mandátumok megoszlása a következő: 189 MSZP, 20 SZDSZ, 164 Fidesz, 12 MDF, 1 független.
Az „Orbán Viktor álma, Gyurcsány Ferenc rémálma” nevű forgatókönyv szerint minden MDF-es a Fideszre szavaz, míg az SZDSZ híveinek csak fele adja voksát a szocialista jelöltekre. A kormánykoalíció így is többséget szerez (178 MSZP, 18 SZDSZ, 177 Fidesz, 12 MDF, 1 független).
Ha Gyurcsány álma valósul meg, azaz a csalódott fideszesek nem mennek el szavazni, a győzelem ízét érző szabad demokrata és szocialista hívek pedig még jobban aktivizálódnak, a kormánykioalíció abszolút többséget érhet el.
A Marketing Centrum mandátumbecslése szerint a Fidesznek akkor sincs esélye, ha minden MDF-es rá szavaz és minden SZDSZ-es a szocialistákra. A kalkulált mandátummegoszlás így a következő: 182 MSZP, 17 SZDSZ, 174 Fidesz, 12 MDF, 1 független. (origo - index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.