Ócska trükk vagy csak leváltották Orbánt?
A szocialisták frakcióvezetője szerint két lehetőség van: az egyik az, hogy a Fidesz leváltotta Orbán Viktort, mert benne látják a bűnöst, a másik, hogy csupán ócska politikai trükkről van szó. Hozzátette: ha valóban erről van szó, "nem kötnék politikai életbiztosítást a megnevezett jelölt későbbi politikai sorsára". Lendvai Ildikó arra reagált, hogy Orbán Viktor szerdán bejelentette, közös miniszterelnök-jelöltet javasolnak az MDF-nek. Lendvai Ildikó úgy fogalmazott, bármelyik lehetőség is áll fenn a kettő közül, különösebb aggodalomra az MSZP-nek nincs oka. Ezzel kapcsolatosan hangsúlyozta, hogy a koalícióra adott szavazatok ahhoz képest is többségben vannak, ha a két ellenzéki párt szövetséget köt. Arra a kérdésre, hogy ha mégis létrejön valamiféle megállapodás a Fidesz és az MDF között, kell-e változtatnia stratégiáján a szocialistáknak, Lendvai Ildikó határozott nemmel válaszolt.
"Egyetértünk Boross Péterrel, aki szerint a Fidesz az MDF-fel szövetségben sem tudja megnyerni ezt a választást, de mi továbbra is számíthatunk azokra a támogatókra, akik az első fordulóban megvoltak" - fejtette ki véleményét az MSZP politikusa. Lendvai Ildikó önleleplezőnek tartja Orbán Viktor javaslatát. Ahogy mondta, ez arról szól, hogy valaki a hatalomért "az utolsó percben kapálózva" váratlan és meggondolatlan ötletekkel áll elő. Azt kérik a jobboldaltól - folytatta gondolatát a szocialisták frakcióvezetője -, hogy egy ismeretlen ember ismeretlen programjára szavazzanak.
A politikus így összegezte ezt a szándékot, le a szocialistákkal, vissza a Fideszt a hatalomba, nem számít a program, nem számítanak az ígéretek. Lendvai szerint az MSZP-nek nem ezzel, hanem azzal kell foglalkoznia, hogy az első fordulóban szerzett többséget megőrizzék a második fordulóban is. (MTI)


