A szerencse fiának tartja magát

Több mint 19 éves állami szolgálat után megsértődött a főnökére, s úgy döntött, hogy – otthagyva az irigyelt munkahelyet titkárnőstül, nagy fekete autóstul – inkább maszek halász lesz. Így kezdődött Lévai Ferenc vállalkozói karrierje 1988-ban, s ma már az évi több százmilliós forgalmat lebonyolító Aranyponty Halászati Rt. tulajdonosa. Cége Magyarország egyik legnagyobb magántógazdasága, amely több mint ezer hektár területen folytat hagyományos és ökogazdálkodást.

Már nagyon fiatalon halász szeretett volna lenni Lévai Ferenc, hiszen a Duna melletti Ercsiben született, ahol a halászok között töltötte a gyermekkorát. A Duna volt az „életterem”– emlékezik vissza, éppen ezért, ha rajta múlik, még az érettségiig sem jutott volna el.

Magyarország 1970-ben az ENSZ Élelmezésügyi Szervezetétől (FAO) segélyt kapott, amelyet egy korszerű haletető telep felépítésére fordíthatott. Lévai Ferenc rögtön megjelent a Földművelésügyi Minisztériumban, ahol Pékh Gyula országos halászati felügyelő indította el a halászati pályán. Először a dinnyési tógazdasághoz került segédmunkásnak, majd egy év múlva már az épülő Temperáltvizű Halszaporító Gazdaság halkeltetőjének halászmestere lett. Innen indult szakmai karrierje is: végigjárta a ranglétrát. A százhalombattai halgazdaság csodálatos hely volt – emlékezik vissza, hiszen még a szocializmus alatt ez a gazdaság lett az európai haltenyésztés szellemi központja. Ennek köszönhetően még 1979-ben Irakban, Bagdad mellett tervezhetett keltetőházat, aztán a 80-as évek közepén Algéria édesvízi haltenyésztését dolgozta ki, s átadta halászati tapasztalatait Egyiptomban, Szudánban, Jordániában is.

Szóval jól élt az akkori viszonyok között, ám 38 évesen azt gondolta, hogy itt az ideje a váltásnak, s ehhez nagy „lökést adott”, hogy megsértődött a főnökére. „Így aztán 1988-ban én lettem az ország első maszek halásza” – emlékezik a vállalkozói pályája kezdetére, s még 1990 előtt megalakította saját cégét, amely ma is működik.

A kapcsolati tőke, a személyes ismeretség az, ami a vállalkozói karrierjét elindította – hangsúlyozza, mivel mindenkit ismert, aki a halászatban számított. Nem volt sem nagy megtakarítása, sem nagy vagyona: egy társasházi lakrésze, egy Zsigulija s némi készpénze. Annak ellenére sem volt vagyonos, hogy úgy érezte, nagyon jól élt az előző rendszerben. Sokat járt külföldön is, tanult és tanított Vietnamban, a Mekong folyó csodálatos vízi világában.

Kezdetben halkereskedéssel foglalkozott, amelyből busás haszonra tett szert már a rendszerváltás előtt, majd 1990-től hozzákezdett a haltenyésztéshez is az általa bérelt területeken. 1993-ban végre tulajdonhoz is jutott: egy szabályos árverésen megvette az általa már bérbe vett mezőfalvi kombinát tulajdonát képező, csaknem ezer hektár rétimajori halastórendszert. Hitelből vette meg a területet, 32 százalékos kamatra, ez kezdetben nagy bátorságnak tűnt. Ám ismét mellészegődött szerencse: igen kelendő lett a ponty. Kevés volt ugyanis a hal, így 5-600 forintért tudta adni azt a pontyot, amelynek 150 forint volt az önköltsége. A megvásárolt halgazdaság nagyon lerobbant állapotban volt, ám a folyamatos szívós munka, a „magamnak építem” érzés hajtóereje s minden kínálkozó lehetőség (pályázatok) kihasználása oda vezetett, hogy öt év alatt „összerakta” a tógazdaságot.

A szerencse fiának tartja magát, mert azt gondolja, hogy minden sikerült neki, amit nagyon akart az életében. Ebben persze szerepet játszott, hogy állandóan szemmel tartja a piacot, s „rámozdul” minden újdonságra. Most már nemcsak a magyar piacot, hanem az európai híreket is figyeli, sőt most éppen a kínai kapcsolatok kiépítésén fáradozik.

Lévai Ferenc szerint az utóbbi időben felértékelődött a PR-tevékenység: nem elég termelni, szolgáltatni is kell, s ráadásul mindezt el kell tudni adni. Éppen ezért Rétimajor ma már nem csupán egy halastó: létrehoztak itt egy halászmúzeumot, kialakítottak egy wellnesscentrumot, s 20 kilométer betonutat építettek. A halfogyasztó madarakat pedig nem zavarják el, hanem várják a madáréneket kedvelő turistákat. „Nem nagy öröm, amikor 300 kócsag hajnalban eszi a halat, ám mivel nem tudok tenni ellene, inkább szeretettel várom azokat a turistákat, akik kedvelik mindezt” – hangsúlyozza Lévai Ferenc, aki szerint a klasszikus tógazdasági haltermelés csak csökkenő profittal folytatható. Ezért állandóan keresi az újdonságot a piacon, így hat éve biohaltermesztésbe kezdett; ma már a termelés 10 százalékát ez teszi ki. Kicsi a magyar piac, s nagyon elszomorítja, hogy miközben Németországba, Ausztriába sikeresen exportálja a biohalat, nálunk egyelőre egyetlen hipermarketbe sem tudott bejutni.

Sikerének titka az állandó vetés, vagyis azt vallja, hogy ha valaki sok munkát fektet valamibe, az mindig beérik. „Én még olyat nem csináltam, aminek ne lett volna meg a hozadéka” – hangsúlyozza, s azt gondolja, hogy ha valaki szívvel, lélekkel, szeretettel csinál valamit, nem kerülni el a siker. Szakmailag büszke arra, hogy a halászati szakma megbecsült tagja, s nagyon szereti azt, amit csinál. Persze problémái is akadnak: a legnagyobb gondja az, hogy eltűnt a tisztességes fizikai munkás. A nagy hagyományú halászszakma a nehéz fizikai munka miatt nem vonzó. Amíg agrármérnökből heti három jelentkező akad, addig a háló kötelét vagy a szák nyelét megfogni tudó ember egyre kevesebb – sajnálkozik.

1969: Az érettségit követően a dinnyési tógazdasághoz került segédmunkásnak, majd 1970-ben a százhalombattai halgazdasághoz, ahol 1988-ig maradt.

1988-ban megalapította saját cégét, amely Aranyponty Halászati Rt. néven ma is működik. Jelenleg a Haltermelők Országos Szövetségének és Terméktanácsának is alelnöke.

2004-ben Magyar Halászatért díjat, 2005-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta.

1969: Az érettségit követően a dinnyési tógazdasághoz került segédmunkásnak, majd 1970-ben a százhalombattai halgazdasághoz, ahol 1988-ig maradt.

1988-ban megalapította saját cégét, amely Aranyponty Halászati Rt. néven ma is működik. Jelenleg a Haltermelők Országos Szövetségének és Terméktanácsának is alelnöke.

2004-ben Magyar Halászatért díjat, 2005-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta. Aranyponty Halászati Rt. Sáregres-Rétimajor. Éves forgalma 600 millió forint, 58 alkalmazottat foglalkoztat, négy telephelyen 1500 hektár az üzemelő halastóterület. Kelet-Európa legkedveltebb halfajait termeli: pontyot, busát, amurt, harcsát, süllőt, csukát, ezüstkárászt és aranykárászt. Öt éve biohal előállításával is foglalkozik.-->