Másfél millió bolond városa - Budapest
„mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen… és megréműle mind az egész táborbeli nép…. És mondá az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd a népet, hogy ne törjön előre” – olvasható a Bibliában. Az intelem azután hangzik el, miután az Úr fürjekkel és mannával etette, a sziklából eredő vízzel itatta a népet a sivatag közepén, majd kihirdette számára a törvényeket. Vajon elvárható-e ma, amikor már vannak törvények, amikor a nép a maga munkájával és ötleteivel keresi ételét és italát, hogy felsőbb hatalom intse távozásra?
Két nappal a Szent István-napi ünnepség után, amikor a hírekből világosan kiolvasható, hogy a tűzijáték senkit sem ölt vagy sebesített meg, hogy a rendőrség és a mentők a vihar kezdetekor tették kötelességüket, hogy a meteorológia nem tud időben ilyen szűk területre érvényes, biztos előrejelzést adni, amely elvette volna másfélmillió (becsült adat) ember kedvét attól, hogy ilyen tömegben, háta mögött szűk utcákkal, összetömörüljön. Aztán jött a mintegy tízperces szélvihar, és ömlő eső, amelyben a mennydörgéshez és villámláshoz még ráadás volt a (részben szüneteltetett) tűzijáték fénye és zaja, aminek hatására a parton és a vízen pánik tört ki, az emberek egymás sarkát taposták, a szülőktől elszakadtak a gyermekeik. Az ünnepi rendezvénnyel összefüggő balesetet csak a Batthyányi téri sajtóemelvény összeomlása okozott. A fák dőlése és a tetőcserepek hullása erős szélben mindig előfordul. Persze pusztán szórakozásból máskor senki sincs az utcán, ilyen esetben az eresz alá állás sem segít, amely magatartás közönséges eső idején gyermekkoromban az intelligencia mértékének alsó szintjének számított.
Ennek ellenére két napja más sem folyik, mint a felelős keresése, akinek a tűzijátékot le kellett volna tiltania, a népet biztos menedékre terelnie. Mintha a halálokat, sebesüléseket és anyagi károkat nem természeti csapás és megrémült emberek esztelen magatartása okozta volna, az utóbbihoz számítva sokaknak azt az igyekezetét, hogy egy tömeglátványosságot a lehető legközelebbről, és a lehetséges legteljesebben lássanak.
Megfordított képe ez annak a jelenségnek, amely a hatóságokat teszi felelőssé az utcai szemétért, a közlekedési dugókért, a minden javító vagy újító ötlethez való állami támogatás követelésének. Az állam járuljon hozzá az adózók pénzéből a kockázati tőkéhez, – mondják, - noha a szakértők szerint tíz ötlet közül egyen kell megkeresni a többi kilenc veszteségét, ezt csak a saját pénzéből kockáztathatja valaki. A tudásalapú termékek kiválasztását, előállítását sem lehet az államtól számon kérni, mint ahogy azt a szocialista gazdaság példája fényesen bizonyítja. Sajnos ritkán hallott figyelmeztetés, hogy a műszaki fejlődést szolgáló EU-támogatások igénylése sem múlhat a bürokraták ötletességén. Az állami beruházások helye az infrastruktúrában van.
De mint Brecht találóan megállapította: "A népet nem lehet leváltani."
