Schmitt távozik a MOB éléről!
Vass Károly, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja úgy nyilatkozott, hogy Schmitt Pál a hétfői zárt elnökségi ülésen bejelentette: legkésőbb december 9-ig, a soron következő rendes közgyűlésig lemond, ezt a visszavonhatatlan szándékát pedig írásban a négy alelnöknek átadja.
Vass Károly hozzátette, hogy az öt és fél órás rendkívüli elnökségi ülésen a 18 elnökségi tagból az összejövetelt indítványozók éppen a MOB egységének fenntartása érdekében nem szavazták le az elnököt, nem indítványoztak rendkívüli közgyűlést, hanem kompromisszumot kötöttek vele.
A sportvezető szerint Schmitt Pál lemondásáról szóló ígérete után járult hozzá méltányosságból az elnökség ahhoz, hogy a MOB jelenlegi vezetője a hírt maga, az általa megválasztott időpontban, de a vállalt határidő előtt jelentse be. (MTI)


