Tizennégy gólos különbséggel nyerte elsÕ Euroliga-selejtezÕ mérkőzését a portugáliai Portóban zajló C-csoport küzdelmeiben a Brendon-Fenstherm-ZF Eger férfi csapata.
Meglehetősen hosszú és fárasztó út állt a magyar vizilabda csapat mögött, míg megérkezett Portóba. Az utazás során Karol BaÈo poggyászainak egy része valahol Milánó és Lisszabon között önállósította magát, ezért az egri szélső kénytelen volt más fürdÕgatyáját igénybe venni a németek elleni találkozón. A jelek szerint ez nem ártott, sőt.
A nyitány helyszínét a Piscina de Campanha, egy sátortetős nyitott uszoda jelentette, amit han- gulatában a szolnoki és a szente- si sátorhoz lehet hasonlítani. Az egri szempontból sporttörténeti találkozón a mieink semmit sem bíztak a véletlenre. A sátor alatt végig jól lehetett hallani Gerendás György vezényszavait, amit játékosai igyekeztek is megvalósítani.
Az egriek első Euroliga-góljára többen is pályáztak. A keletnémet, de magyar származású Füge "felavatására" két perc elteltével került sor, amikor Matajsz Márk centerpozícióból vette be a németek kapuját. Ezt követÕen beindult az "Eger-henger", potyogtak a gólok. Különösen Karol BaÈo volt elemében, aki a kölcsön úszónadrágban ötig meg sem állt. A mieink végül 18-4-re verték a németeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.