Liam Fox, a szerdai Financial Times idézete szerint egy tájékoztatón kijelentette: az elmúlt hetekben Lengyelországban és Magyarországon járt, és ott felpanaszolta, hogy ezek az országok "beléptek a NATO-ba, zsebre vágták a biztonsági garanciákat, majd csökkentették védelmi kiadásaikat".
A vezető tory képviselő azt mondta: a párt által szorgalmazott megállapodás alapján "felfüggeszthető lesz azon NATO-országok tagsága, amelyek (védelmi) kiadásai elmaradnak a közösen elfogadott szinttől". A Honvédelmi Minisztérium már a nyilatkozat megjelenése napján visszautasította azt.
Bocskai István, a HM szóvivője az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a NATO főtitkára tavaly novemberi látogatásakor messzemenőkig elégedett volt Magyarország NATO-beli teljesítményével. A szóvivő hangsúlyozta: a NATO-feladatokban való szerepvállalások tekintetében Magyarország a tagországok között előkelő helyen, az első harmadban szerepel.
Novemberi látogatásán Jaap de Hoop Scheffer főtitkár arról is szólt, hogy bár elismeri a magyar honvédség eredményeit, nem elégedett azzal az aránnyal, amit Magyarország a GDP-hez viszonyítva honvédelmi kiadásokra fordít.
A NATO elvárása a tagországokkal szemben két százalékos ráfordítás, ezzel szemben Magyarország jelenleg a nemzeti össztermék 1,1 százalékát költi honvédelmi célokra. Ugyanakkor megjegyezte: tisztában van azzal, hogy a kétszázalékos arányt a NATO 26 tagországa közül mindössze hét teljesíti. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.