BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hoppá! Schmitt Pálra leadott MOB-voksok semmisek! - A bizottság egyelőre hallgat

A Fővárosi Bíróság kedden első fokon megsemmisítette a Magyar Olimpiai  Bizottság szeptemberi rendkívüli közgyűlésén született határozatot,  amely 69-69-es szavazataránnyal megerősítette elnöki tisztségében  Schmitt Pált.

Erről Körösfői László, a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagja, volt elnöke tájékoztatta az MTI-t.

"A bíróság szerint helytelen volt az eljárás, mert a  tartózkodást gyakorlatilag nemként értelmezték. Ez törvénysértő, s  új szavazást kellett volna elrendelni" - mondta Körösfői, aki a MOB  közgyűlés után fordult a bírósághoz.

A tagok egyharmadának kezdeményezésére összehívott rendkívüli  közgyűlés egyetlen napirendi pontja Schmitt Pál visszahívása volt.  Az elnök a tanácskozáson felajánlotta lemondását, a szavazási  procedúra végén - az érvénytelen gépi voksolás után papíron  szavaztak a küldöttek -  azonban 69-69-es eredmény született, három  tartózkodás mellett. (Az elnök leváltásához 50 százalék plusz 1  szavazat kellett volna.) Gémesi György levezető elnök a 69-69-es  szavazati arányt úgy értékelte, hogy a fölvetett kérdés, miszerint  vissza kell-e hívni Schmitt Pált elnöki posztjáról, nem kapott  megerősítést. Schmitt kijelentette: "szoros eredmény volt, de  nyertem."

Ugyanakkor több tag észrevételezte, hogy a MOB alapszabálya  kimondja, a közgyűlés a döntéseit a jelenlévők több mint felének  egyhangú (igen, vagy nem) szavazatával hozza. Szavazatazonosság  esetén a vitát folytatni kell és a voksolást egy alkalommal  megismételni. Amennyiben az újabb szavazás is döntetlen eredményt  hoz, a témát le kell venni a napirendről.

A MOB az MTI megkeresésére jelezte, az írásos indoklás  kézhezvételéig nem kíván reagálni a döntésre, s a pekingi  felkészülésre összpontosít. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.