Vihar a teátrumok kasszáiban
Közel egymilliárd forintot spórolna színházain a főváros két év alatt, miután elkészült a budapesti társulatok támogatását felülíró, karcsúsító koncepció. Közben az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) megkezdte a színházi törvény előkészítését; a napokban beérkezett javaslatokat most dolgozzák fel a tárcánál.
A vidéki önkormányzatok általában nagyobb arányban támogatják színházaikat, mint a főváros; ez érthető és racionális, hiszen ugyanahhoz a városhoz egy vagy két teátrum tartozik. Budapest 13 színházat tart el tulajdonosként, és ez megváltoztatja az arányokat: míg a vidéki fenntartók az összes támogatás 40-50 százalékát biztosítják a színházaknak, a Fővárosi Önkormányzatnál ez átlagosan 30 százalékot jelenthet. Ilyen módon a budapesti társulatok költségeihez az állam kétszer annyi pénzt ad, mint maga a tulajdonos. Erre az összegre (nominálisan a 2006-os támogatásokkal megegyező mértékben) vállalt garanciát Hiller István oktatási és kulturális miniszter, amikor novemberben az összes magyar direktorral egyeztetett a Kolibri Színházban. A jelenleg tehát biztos pontnak tekinthető állami források mellett az önkormányzati támogatás mértéke folyamatos találgatások tárgya, különösen mióta a fővárosi vezetés egyértelművé tette, hogy drasztikus elvonásokra számíthatnak az intézmények.
Schneider Márta kulturális szakállamtitkár a Világgazdaság kérdésére elmondta: a konvergenciaprogram ismeretében nem lehet hosszú távú ígéreteket tenni, de a minisztérium törekszik a támogatások arányos szinten tartására. Ő is elkerülhetetlennek tartja az intézményrendszer átalakítását: legyen rugalmasabb, korszerűbben működő, hatékonyabban gazdálkodó – teszi hozzá. Ezt segítheti a színházi törvény, erre kért a miniszter szakmai javaslatot a társulatvezetőktől. Az államtitkár úgy véli: ugyanezt a rendszert nem lehet kevesebb pénzből fenntartani.
Elküldte a minisztériumba koncepcióját a Színházi Társaság, amely a Színházigazgatók Egyesületével közösen dolgozta ki elképzelését; munkaanyagot írtak az alternatív műhelyeket képviselő szakemberek, a szabadtéri teátrumok vezetői, valamint néhány direktor is beadta a saját elgondolását. Schneider Márta arról számolt be lapunknak, hogy a munkaanyagok többnyire a miniszter által felvetett problémákat veszik sorra a finanszírozástól a kinevezések visszásságain, a munkajogi nehézségeken át a színészképzésig. Jelzik, mit kell orvosolni azonnal, többen megkísérlik megmondani, hogyan. Sokan a filmtörvény sikerére utalva a mecenatúra és a szponzoráció könnyítését javasolják, ezt az államtitkár is jó útnak tartja.
A Krétakör Színház irányítói szintén benyújtották javaslataikat – Schilling Árpád művészeti vezető és Gáspár Máté ügyvezető egy minden részletre kiterjedő felmérés és tanulmány eredményeit venné alapul. Szerintük fontos lenne tudni, hogy a tulajdonos önkormányzatoknak milyen elvárásaik vannak, milyen prioritások alapján mennyi közpénzt tudnak biztosítani. Gáspár Máté lapunknak úgy fogalmazott: a filmtörvény egyetlen átvehető rendelkezése a közalapítvány létrehozása lehetne, ahol erősebb szakmai önrendelkezéses alapon oszthatnának szét projektekre pályázati úton állami pénzeket, az intézményrendszerrel összhangban. Szerintük tisztázni kell a színházi ingatlanok ügyét is, mert nem marad elég forrás azoknak, akik „nem rezsiszámlát szeretnek fizetni, hanem színházat akarnak csinálni”.
Nemrég a Népszabadság közölte a Fővárosi Önkormányzatnál elkészült, úgynevezett rendszerszerű támogatási átalakítás sarokszámait. A koncepció kategóriákba sorolja a színházakat, és a dotációt két részre osztja: az intézmény működtetése mellett elkülönítve, más szempontrendszer szerint tervezik támogatni a jegyárakat. Ez utóbbiból (főleg) a szórakoztató színházak egyáltalán nem kapnának. Az elképzelés szerint csak két társulat támogatása növekedne a következő két évben: a Katona 20, a Vidám Színpad 30 millióval kaphatna többet. De a terv így aligha valósulhat meg, hiszen időközben arra is fény derült, hogy a koncepció kidolgozóinak tanácsokat adott Puskás Tamás, a Vidám Színpad igazgatója.
