BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

SZDSZ: Kukába a médiával! - "Ennyit az objektív tájékoztatásról" - Botrány Debrecenben

Jelképesen kukába dobta a debreceni közmédiumokat Gadus István, az SZDSZ  hajdú-bihari elnöke és debreceni önkormányzati képviselője kedden, a  Debreceni Városi Televízió épülete előtt tartott  sajtótájékoztatóján, mert véleménye szerint nem tájékoztatják  objektíven a városlakókat.

A politikus egy évvel korábban a magyar sajtó napján jelképesen lefoglalta a városi tévét, amiért az szavai szerint  egyoldalúan, nem hitelesen tájékoztatja a helyi közvéleményt. 

Gadus István szerint az elmúlt egy év alatt semmi nem változott.  Úgy véli, hogy a debreceni közmédiumok - beleértve a városi tévé  mellett a város hetilapját, a helyi Friss Rádiót és a Deol.hu  internetes portált - politikai funkciót töltenek be, a fideszes  városvezetés érdekeit képviselik, s nem tájékoztatják teljes körűen,  objektíven a debrecenieket. 

Az SZDSZ-es politikus, hogy mindennek nyomatékot adjon, az  újságírók előtt kukába dobott egy televíziót, egy rádiót, egy  számítógépes monitort és a Debrecen hetilap egy példányát, mint a  helyi közmédiumokat jelképező eszközöket.

Gadus István kifogásolta, hogy a helyi televízió épülete előtt  tartott sajtótájékoztatóján nem volt jelen a tévé kamerája. 
"Ennyit az objektív tájékoztatásról" - mondta a politikus, aki a  jelenleginél szebb március 15-ét kívánt a magyar sajtónak. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.