Maradt a realizmus
László Csaba, A KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter
Tavaly a kormányváltáskor optimista és pesszimista szakértők vitatkoztak egymással. A peszszimisták úgy vélték, a költségvetési politikában nem lesz érdemi változás, az eurót elfelejthetjük. Az optimisták viszont abból indultak ki, hogy a kormány rákényszerül az átfogó és a kiadási oldalra koncentráló azonnali reformokra, nem lesznek szent tehenek, és még az adócsökkentés is belefér. A két tábor között ingadoztak az opportunizmus hívei, akik szerint mindenből lesz egy kicsi: egy kis reform, egy kis osztogatás, egy kis választási kampány, egy kis konvergenciaprogram stb.
Hogy végül is mi történt? A piaci kényszerek elől nem lehet elmenekülni. Maradtak szent tehenek, például a 13. havi ellátások, de megjelentek emblematikus megszorítások: tandíj, vizitdíj, létszámcsökkentés, a pedagógusok óraszámának emelése stb. Ezek ugyan nem jelentős tételek, de politikailag érzékenyebbek, mint az átfogó reformok. Ám ha nem egy általános, mindenre kiterjedő „háború” indul a kiadási oldal ellen, akkor nemhogy adócsökkentésre nincs lehetőség, de még egy masszív adóemelést sem lehet elkerülni.
Természetesen ilyen reformtempó mellett óhatatlanul megnő a selejt aránya. Pedig egy reformfolyamat társadalmi hitelességét a bevezetés napi problémái áshatják igazán alá.
Az új jegybanki vezetést hitelesnek tartja a piac, és ha a reformok nem állnak le, akkor másfél-két év múlva komolyan el lehet gondolkodni az eurócsatlakozási céldátum kitűzésén. Ha figyelembe vesszük a mai magyar politikai viszonyokat, akkor REÁLISAN ennyire lehetett számítani.
