Sárközy Tamás közgazdász professzor nem érti, mi kerülhetett ennyibe, mint mondta „az én másfél éves munkám az összes szakértő díjazásával együtt nem került többe 12 milliónál”.
A Népszabadság két hete számolt be azokról a megszorító javaslatokról, amelyeket a KPMG Hungária Tanácsadó Kft., a Telkes Zrt., és az IFUA Horváth & Partners készített a kormány megbízásából. A tervezet szigorú intézkedéseket helyez kilátásba az élet különböző területein, például az önkormányzatok helyett az APEH szedné be az adót, a köztisztviselők szolgálati lakásait pedig eladnák. Emellett ott, ahol távolsági busz, és vonat is jár, megszüntetnék a buszjegyek ártámogatását, a gyógyászati segédeszközök esetében pedig bérleti rendszert vezetnének be, hogy az eszközöket ne kelljen megvásárolnia azoknak, aki azokat csak rövid ideig használják.
A legnagyobb felzúdulást azonban a forint alapú lakáshitelek megszüntetésének ötlete okozta, a kormány ezzel kapcsolatban kijelentette: nem tervezik a lépés bevezetését, és általában az egész javaslatcsomagot sem tekintik fajsúlyosnak, annak ellenére, hogy elkészítésük a Heti Válasz információi szerint 100 millió forintba került.
Draskovics Tibor a Magyar Televíziónak adott interjújában elmondta: nem az újabb megszorítások indokolták a szakértői vizsgálat lefolytatását, ugyanakkor a kormány által kiírt pályázat szerint a 2008-as költségvetés kiadási oldalának további jelentős csökkentése szükséges, emellett a konvergencia program szerint a tavalyi 18,4 százalékról 2009-re a nemzeti össztermék 15,2 százalékára kell leszorítani a közszféra kiadásait.
Draskovics szerint csak azok a javaslatok kerülnek a kormány elé, amelyeket az egyes miniszterek elfogadnak, a közfeladatok felülvizsgálatáról szóló csomagot azonban már két hónappal ezelőtt le kellett volna adni, hogy annak eredményei már a 2008-as költségvetésben érezhetőek legyenek.
A kormány szerint mivel a költségvetés szeptember 30-ig módosítható, a csúszás ellenére még időben vannak, az eredményeket azonban kétségesség teszi, hogy a változásokhoz egyes kétharmados többséget igénylő törvények módosítására is szükség van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.