Új készítmény az első számú gyilkos ellen

A szervek táplálásához szükséges vért a szív pumpaműködése juttatja el a legtávolabbi erekbe is, ehhez természetesen nyomásra van szükség. Amikor a szív összehúzódik (szisztolé), a kiáramló vér nyomása eléri a 120-130 Hgmm-t, de amikor a szív ellazul (diasztolé), a vérnyomás nem zuhan 0-ra, mert az erek rugalmassága a nyomást 50-70 Hgmm-en tartja, s ez biztosítja a vér áramlását a szívműködés ezen fázisában is. Az életkor előrehaladtával az erek falának rugalmassága csökken, ezért a szisztolé alatt mért vérnyomás fokozatosan emelkedik, a diasztolés vérnyomás pedig csökken. Ezt a jelenséget korábban természetesnek tartották, így elterjedt az a nézet, hogy a normális vérnyomás értéke 100 plusz az életévek száma. Ma már tudjuk – több millió egészséges és beteg ember adatainak elemzése alapján –, hogy ez nem így van, mert a vérnyomás emelkedésével párhuzamosan nő a szív és az erek terhelése és károsodása, ami az oly gyakran tragikus végű szövődmények kialakulásához vezethet. Ezért tartják a szakemberek ma a 120/80 Hgmm alatti vérnyomást optimálisnak; ennél magasabb értékek kezdetben lassan, majd egyre erőteljesebben növelik a szív- és érrendszeri kockázatot, de mivel a kockázati görbének az emelkedése 140/90 Hgmm felett kezd igazán meredekké válni, közmegegyezés alapján ezt az értéket tartjuk a normális vérnyomás felső határának.

Az emelkedett vérnyomás azonban nem az egyedüli okozója az érfal merevvé válásának és az érelmeszesedés kialakulásának: legalább ilyen ártó tényező a dohányzás és a vérzsírok (elsősorban koleszterin) szintjének jelentős fokú növekedése, továbbá az emelkedett vércukor és különösen a már kialakult cukorbetegség (diabétesz). Ezek a kockázati tényezők gyakran együtt járnak a hipertóniával, és egymás hatását is fokozva rombolják érrendszerünket. A hipertóniás betegen mért vérnyomásérték veszélyességét tehát befolyásolja, hogy milyen más kockázati tényezők, esetleg már kialakult szív- és érrendszeri betegségek mutathatók ki. Ilyen esetben a beteg kockázatát nagyobbnak ítéljük, és a tapasztalatok alapján a vérnyomását is alacsonyabb szintre igyekszünk beállítani: cukorbetegeknél vagy a vesék károsodása esetén például a célvérnyomás 130/80 Hgmm-nél alacsonyabb érték, de ha jelentős fokú fehérjevizelés is kimutatható, akkor 120/75 Hgmm alá kell szorítani. Ennek elérése általában nem könnyű feladat, de mint a későbbiekben látni fogjuk, korszerű gyógyszerekkel megvalósítható.

A fentiek alapján a „normális” vérnyomás fogalmát minden beteg esetében egyénileg kell meghatározni, hiszen a vérnyomáscsökkentő kezelés elkezdését és erélyességét nemcsak a vérnyomás szintje, hanem a beteg adott pillanatban értékelhető globális szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) kockázata is meghatározza. Minden olyan betegen tehát, akinek a vérnyomását többször, néhány napos vagy hetes időközökben ismételve is magasabbnak találjuk 140/90 Hgmm-nél, el kell végezni azokat a vizsgálatokat, amelyek célja a kockázati tényezők és a már kialakult szív- és érrendszeri károsodások felderítése. Hangsúlyozni kell a vérnyomásmérés ismétlésének szükségességét, hiszen vérnyomásunk pillanatról pillanatra változik: pszichés hatások (akár csak az orvos jelenléte, a kórházi vagy rendelői környezet) és fizikai terhelés jelentősen, akár 30-40 Hgmm-el is megnövelhetik a vérnyomást. A „fehérköpeny-hatás” kikapcsolására szorgalmazzák a szakemberek a rendszeres otthoni vérnyomásmérést vagy szükség esetén a 24 órás automatikus (ún. ambuláns) monitorozást.

Az ismételt mérésekkel kellően megalapozott hipertónia kezelésének megkezdésekor az első lépés, hogy megpróbáljuk a vérnyomást – ha az nem haladja meg a 180/110 Hgmm-t, és a betegnek nincs más kockázati tényezője vagy rejtett szív- és érrendszeri károsodása – az életmód megváltoztatásával csökkenteni. A testsúly csökkentése ugyanis – akár diétával, akár rendszeres testmozgással érjük el – kedvezően befolyásolja a vérnyomást és a kardiovaszkuláris kockázatot. A dohányzás elhagyása általában testsúlynövekedéshez vezet, ezért leszokáskor különösen fontos lehet a táplálkozás és az életmód megváltoztatása.

Ha néhány hónapos próbálkozás után sem csökken a vérnyomás a kívánt szintre, gyógyszeres kezelés szükséges. Mivel a tapasztalat szerint a betegek igen jelentős hányada egy idő után nem vagy csak rendetlenül szedi gyógyszereit, különös gondot kell fordítani a megfelelő gyógyszer kiválasztására. A legtöbb szernek lehetnek mellékhatásai, amelyek azonban egyénenként nagyon különböznek, és csak türelmes orvosi-gondozói munkával, a beteg megfelelő együttműködésével lehet megtalálni a legkevesebb mellékhatást okozó és a vérnyomást leghatékonyabban csökkentő, optimális gyógyszer-kombinációt. Elsősorban azok az orvosságok javallottak, amelyek hosszú hatásuk révén napi egyszeri szedés esetén is kielégítően csökkentik a vérnyomást, mert a tapasztalat szerint minél többször kell egy betegnek a gyógyszert a nap folyamán bevennie, annál nagyobb az esély, hogy elfelejti. A naponta szükséges tabletták száma is befolyásolja a betegek együttműködési készségét: a statisztikák szerint minél kevesebb gyógyszerre van szüksége valakinek, annál biztosabb, hogy beszedi az előírt mennyiséget. Ezért törekednek ma a gyógyszergyárak kombinációs szerek előállítására, amelyeknél a két (esetleg három) összetevő egymás hatását erősíti és a mellékhatásokat csökkenti.

A magasvérnyomás-betegség keletkezésében számos kóroki tényező játszik szerepet: részben öröklődés, de főleg a környezeti hatások, azokon belül is elsősorban a túlsúly és az elhízás. Szervezetünkben különböző hormonális rendszerek működése szabályozza a vérnyomást; ezek közül egyik legfontosabb az ún. renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer, amelynek fokozott működése nagymértékben károsítja a szívet és az ereket. Az elmúlt 1-2 évtizedben sikerült ezeket a hormonokat különböző szinteken gátló gyógyszereket előállítani, amelyek kitűnő vérnyomáscsökkentőknek bizonyultak, sőt e hatásukon túl is képesek a szervek károsodását gátolni. Közülük is kiemelkednek az angiotenzint a sejtekben levő receptorok szintjén blokkoló, tehát „célzott” terápiára alkalmas szerek, amelyeknek ugyanakkor az összes vérnyomáscsökkentő gyógyszer között legkevesebb a mellékhatásuk, gyakorlatilag nem haladja meg a hatóanyagot nem tartalmazó (placebo) készítményekét. Az angiotenzin-receptor-blokkolók meglehetősen drága gyógyszerek, hiszen fejlesztésük világszerte jelentős költséggel járt. A betegek számára jó hír, hogy a Richter gyógyszergyárnak sikerült olyan generikus készítménnyel piacra lépnie Magyarországon – és ezzel a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére és kezelésére már eddig is meglevő széles palettájukat egy fontos gyógyszercsoport tagjával bővíteni –, amelynek árfekvése az eddiginél szélesebb körű alkalmazást tesz lehetővé. A magyar lakosság kardiovaszkuláris megbetegedési statisztikáit ismerve e gyógyszer megjelenése a prevenció szempontjából fontos előrelépést jelent.

A szerző a Semmelweis Egyetem ÁOK I. Sz. Belklinika professzora