Új módszer, új gyógyszer a cukorbetegségre
A cukorbetegek sokkal nagyobb létszámú csoportja tartozik a 2-es típusba. Kialakulásában autoimmun folyamat biztosan nem játszik szerepet, így az inzulint termelő béta-sejtek hosszabb-rövidebb ideig – bár egyre csökkenő számban, de – életképesek maradnak. E betegek nagy többsége az idősebbek és a túlsúlyosak között található.
Hazánkban a lakosság legalább 5 százaléka cukorbeteg, és mintegy 85-90 a 2-es típusú csoportba tartozik. Amerikai felmérések óta tudjuk, hogy körülbelül ugyanannyi fel nem ismert 2-es típusú cukorbeteg van, mint amennyi az ismert betegek száma. Így – elsősorban az idősebb korosztályban – nálunk egymillió körüli beteglétszám valószínű.
A cukorbetegség számos szervet érinthet, így az ereket, a szívet, az idegrendszert, a szemeket, a veséket, de jószerivel valamennyi szervünket megbetegítheti. A diabétesz igazi népegészségügyi jelentőségét éppen a szövődmények gyakori fellépése jelenti. Ismeretes, hogy a 2-es típusú cukorbetegek haláloka több mint 50%-ban valamilyen szív-ér rendszeri bajra vezethető vissza.
Tény az is, hogy a cukorbetegség alattomosan fejlődik ki; gyakran véletlenszerűen kórismézik, egyéb vizsgálatok során. Ismert, hogy a diagnózis pillanatában a betegség átlagosan már legalább öt éve jelen van, de néha akár évtizedek óta is fennállhat már. Tehát „friss” 2-es típusú diabétesz nem létezik. Jelentős az öröklődés szerepe, de ennek pontosabb hátterét ma még nem ismerjük. Tudjuk viszont, hogy az egészségtelen, mozgásszegény életmód, a kalóriadús étkezések biztosan hajlamosítanak erre a betegségre.
A 2-es típusú diabétesz tehát elsősorban azáltal vált fontos népegészségügyi problémává, hogy jelentős oki szerepe van a sajnos hazánkban gyakori szív- és érrendszeri betegségek fellépésében és az ezek következményeként kialakuló halálozásban.
Mára bizonyított, hogy e szövődmények elkerülésére a leghatásosabb „gyógyszer” a vércukorszint tartós normalizálása, a normoglycaemia. Ennek mérése elengedhetetlen, s két úton tudjuk ellenőrizni: időnként, különböző napszakokban mért vércukor-meghatározással és a Haemoglobin A1C átlagosan évente kétszeri meghatározásával. Utóbbi a megelőző hat hét vércukorszintjének átlagára enged következtetni. A betegek anyagcsere-állapotának megítélésében a vércukorprofilok és a Haemoglobin A1C együttesen értékelendő. (Ennél több vizsgálatot a biztosító nem támogat.)
A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében mára bizonyítottá vált, hogy a legfontosabb a sokmozgásos életmód, az ideális testsúly elérése és tartós biztosítása, a kalória-, zsírszegény, cukormentes étrend.
A cukorbetegség 2-es típusának alaposabb megismerése, a kizárólag életmódbeli és étrendi „kezelés” csekély effektusa vezetett a szájon át adható vércukorcsökkentő gyógyszerek hosszú sorának kifejlesztéséhez. 1957-ben úgy tűnt, hogy az akkor frissen bevezetett első vércukorcsökkentő tabletta megoldja ezen betegek kezelését. Ettől az időponttól kezdve számos új tablettát állítottak elő a gyógyszergyárak; eddig három különböző támadáspontú gyógyszercsoportot fejlesztettek ki. Ezek az inzulintermelést serkentő készítmények, a vércukorcsökkentő szerek és az inzulinhatást érzékenyítő szerek.
Kétségtelen, hogy ma számos antidiabetikumot ismerünk, amelyek ideig-óráig (közel) normalizálják a cukorháztartást, elodázzák azt az időpontot, amikor a gyógyszerek már hatástalanok, és inzulinra kell áttérni. Sajnos valamennyi eddig alkalmazott készítménynek lehetnek olyan nemkívánatos mellékhatásai, amelyek akadályozzák további adásukat. Emellett a gyógyszerek hatásossága is csökken idővel, hiszen a béta-sejtek fokozatosan pusztulnak. Ezek a felismerések további hatásos készítmények kifejlesztésére sarkallták a kutatókat.
Az elmúlt néhány évben egy újabb antidiabetikus gyógyszercsoport hatásosságát bizonyították. Ezen csoport élettani hatását egy régi megfigyelésre alapozták. Ismeretes volt, hogy a cukor eliminálása a vérből gyorsabban történik, ha a cukrot szájon át adagolják, mint ha ugyanazt a mennyiséget intravénásan fecskendeznék a betegbe. Kiderült az is, hogy a keringő inzulin szintje is sokkal magasabb, ha a cukrot a beteg elfogyasztja, mint ha intravénásan kapná. Bizonyítottá vált, hogy az eltérő hatásért bizonyos bélhormonok (inkretinek) a felelősek. Ezek a hormonok fokozzák az inzulinkiáramlást a béta-sejtekből, de – eltérően a szintén inzulint serkentő egyéb készítményektől – csak az aktuális vércukorszinttől függő mértékben. Ugyanakkor hatnak a hasnyálmirigyben lévő másik sejtre, az ún. alfa-sejtre is, amelynek a vércukorszint emeléséért felelős glucagon termelése a feladata. Hatásuk sokkal inkább élettaninak tekinthető, hiszen mindkét sejtre (az alfára és a bétára) egyaránt hatással vannak; e sejteknek a cukorháztartás egyensúlyának megőrzésében van szerepük.
A továbbiakban a kutatások arra irányultak, hogy olyan a DPP-IV-enzim gátló vegyületeket találjanak, amelyek az inkretinek hatását jelentősen megnyújtják, egyúttal effektivitásukat megőrzik. Ezek a vegyületek – szaknyelven gliptinek – rendelkeznek az inkretin hormonok valamenynyi kedvező élettani hatásával. Így vércukorcsökkenést és az ehhez szükséges inzulinkiáramlást csak az aktuális vércukorszinttől függően okoznak, s ez a hypoglycaemiák (kórosan alacsony vércukorszint) előfordulási gyakoriságát jelentősen csökkentette. Nagy előnye e tabletta formájában adható készítményeknek, hogy számos kísérletes adat alapján megakadályozzák a béta-sejtek pusztulását, sőt bizonyos experimentális (kísérletes) adatok arra is bizonyítékot szolgáltattak, hogy ezek a sejtek regenerálódnak, új, életképes inzulintermelő sejtek képződnek a szerek hatására. Az inzulin előanyaga a proinzulin; ez termelődik tulajdonképpen a hasnyálmirigyben, ebből hasad le később az inzulin. A proinzulin/inzulin aránya jellemző a béta-sejtek működésére. Ha a proinzulin a normálisnál sokkal magasabb, ez a béta-sejtek rossz működésére utal. Inkretinek adásakor javul a proinzulin/inzulin arány, ami a béta-sejt-működés javulásának (a sejtek túlélésének!) bizonyítéka. Hasonló kedvező eredményt értek el gliptinek adásával is.
A közelmúltban fejeződött be egy nemzetközi vizsgálat az Amerikai Egyesült Államokban és Európában, amelynek során elemezték a gliptin hatásosságát és biztonságosságát, más inzulinérzékenyítő vércukorcsökkentő készítménnyel összevetve. A gliptinkészítmény éppen olyan hatásosnak bizonyult, mint a másik szer, ugyanakkor nem okozott testsúlygyarapodást, s ez feltétlenül előny. További előnyös hatása volt a szernek, hogy az érelmeszesedés kialakulásában szerepet játszó vérzsírok (koleszterin, triglicerid) kóros értékeit is csökkentette. Ismeretes, hogy a 2-es típusú cukorbetegségben ezek vérszintje általában emelkedett, csökkentésük tehát mindenképpen kívánatos.
A gliptinek adása során tehát remény nyílik arra, hogy a betegek tovább maradhatnak tablettás kezelésben, később kell áttérni inzulinterápiára. Ez a tény jelenti a betegek számára talán a legnagyobb előnyt. Egyéb súlyos kedvezőtlen mellékhatásokról sincs eddig tudomás, a szer biztonságossága tehát megfelelőnek tűnik. A pontos javallatok körvonalazása még nincs kőbe vésve, de a szer hatásosságához kétség sem férhet.
A jövőben derül majd ki, hogy a szer alkalmas-e esetleg a 2-es típusú cukorbetegség hatásos megelőzésére is. Számos preventív tanulmány eredményei ismeretesek, és tudjuk, hogy eddig a legeredményesebbnek finn kutatók szerint a radikális életmód-változtatás bizonyult. Jó lenne a hatásos gyógyszeres megelőzés is, de egyelőre hiányzik az ilyen jellegű, mellékhatásoktól igazán mentes prevenció.
Hazánkban a közeljövőben hozzáférhető lesz a 2-es típusú cukorbetegség kezelésének újabb, szájon át adható biztonságos kezelési formája, a DPP-IV gátló gliptin, amely reményeink szerint megkönnyíti a kezelőorvosnak az egyénre szabott ideális gyógyszer(ek) megválasztását, és ami a legfontosabb: javítja e betegek életminőségét. Reális remény mutatkozik arra nézve is, hogy ezek a betegek tovább maradhatnak normoglycaemiás állapotban inzulinkezelés nélkül is.
A szerző egyetemi tanár
Gyakori szövődmények
Forrás: a szerző(a 2-es típusú diabetes mellitus)
Szemkárosodás
Agyi keringés zavarai
Szív- és szívkoszorú-elégtelenség
Vesekárosodás
Perifériás idegrendszeri károsodás
Perifériás érrendszer károsodása
(a 2-es típusú diabetes mellitus)
Szemkárosodás
Agyi keringés zavarai
Szív- és szívkoszorú-elégtelenség
Vesekárosodás
Perifériás idegrendszeri károsodás
Perifériás érrendszer károsodása-->
