Farkasházy: "kezet mostam, s nem akarom ismét bepiszkítani"

– Azt hallottuk, hogy miután eltávolították a rádióból, saját kabarét indít. Igaz ez?
–Az elmúlt fél évben szinte minden időmet a Hócipő című újságra, a Heti Hetesre és a sakkozókról írt könyvemre fordítottam. Néhány kollégámmal csinálunk ugyan egy kabarét a Művészetek Palotájában, de ezt akár levezetésnek is vehetjük.

– Jövőre több humorral foglalkozó tematikus tévécsatorna is indul, amelyek állítólag számítanak a hazai humoristákra. Erről hallott már?
– Igen, már megkerestek, és várom a fejleményeket.

– A továbbiakban szerzőként sem vesz részt a Rádiókabaré készítésében?
– Mondjuk úgy, hogy kezet mostam, s nem akarom ismét bepiszkítani néhány vezető közelségével. Egyébként is miért mennék vissza? Amikor eljöttem, s leépítették a Rádiókabarét, kicsit morogtak a többiek, aztán elcsendesedtek. Egyedül Megyesi Gusztáv jelentette ki, hogy rá a továbbiakban ne számítsanak. A többi kollégám hagyta, hogy birkát csináljanak belőle. Pedig, ami történt, az összeegyeztethetetlen a foglalkozásunkkal: mindenért szólunk, miközben járomba hajtjuk a fejünket? Ne csodálja, ha nem vágyom vissza.

– A Magyar Rádió vezetői szerint bejött a számításuk: a Petőfi adó hallgatottsága megsokszorozódott.
– Évente tízmilliárdot kapnak, s ezért sikerült jó, lényegében ingyenzenéket összeválogatniuk. Erre olyan büszkék? Semmi bajom a progresszív rockzenével, magam is nagy híve vagyok, de a megszüntetett műsorok mind saját gyártású, értékes produkciók voltak.

– Nemrég jelent meg a sakkozókról szóló könyve. Tekintve, hogy nem tömegsportról van szó, nem volt rizikós a témaválasztás?
– Furcsa, hogy ezt mondja a negyedik legnépesebb sportágunkról... Igyekeztem olyan történeteket összegyűjteni, amelyek azokat is érdeklik, akik nem értenek a sakkhoz. A sakk ugyanis sokkal több, mint sport: gyakran a politikai játszmák része is volt. Elég, ha csak Bobby Fisherre és az amerikai-szovjet sakkháborúra gondolunk, vagy Polgár papára, akit a ’80-as évek döntéshozói elmegyógyintézetbe akartak zárni, a lányait pedig állami gondozásba szánták. Az ő történetükben ott van az egész rendszerváltás.

– A könyve tehát egyfajta propaganda a sakk hazai népszerűsítésére?
– Szerencsére erre nincs szükség, hiszen az interneten keresztül milliók játszanak, illetve kísérik figyelemmel a nagy versenyeket. Inkább a hazai sportvezetők figyelmét akartam felhívni arra, hogy miközben Kramnyik, Anand vagy Topalov komplett kutatócsoportokkal dolgozik, a mi legjobbjaink úgy állnak helyt a világ legokosabb emberei között, hogy Lékó Péter az apósával edz, Polgár Judit körül pedig két gyerek ugrál.