TGM: Gyurcsánynak számolni kell az ellene felsorakozott erőkkel
Válaszúton címmel nyílt levelet írt több mint 140 társadalomtudós, szakszervezeti vezető, környezetvédő, művész és aktivista.
Az aláírók a levélben azt kérik a kormánypárti parlamenti képviselőktől, hogy utasítsák el az Országgyűlés előtt fekvő és zárószavazás előtt álló egészségbiztosítási törvényjavaslatot.
A petíciót jegyző Tamás Gáspár Miklós az InfoRádiónak azt mondta: a kormány már csak a jogszokás alapján van hatalmon, támogatottságát már rég elvesztette.
Arra a kérdésre, hogy kik írták alá a dokumentumot, Tamás Gáspár így felelet: ez egy elég különleges felhívás, lényegében egy nyugati típusú baloldali összefogás dokumentuma, hiszen ebben szerepelnek zöldek, szakszervezeti vezetők, a legkülönfélébb civil szervezetek vezetői. Négy nagy szakszervezeti vezető, akik több millió embert képviselnek. Szerepelnek szociáldemokraták, kommunisták, baloldali értelmiségiek. A törvényjavaslatot ennek ellenére feltehetően meg fogják szavazni, de a levél mégis figyelmeztető jel kell, hogy legyen a szocialista párt számára.
Tőle balra ugyanis olyan emberek, akiknek szavuk van a szavazóbázisukra és a velük rokonszenvezőkre, a leghatározottabban tiltakoznak, és ezek az emberek nem az ő parlamenti ellenzékük.
"Gondolom, egy demokráciában nem teljesen ismeretlen a társadalmi nyomás kifejezés. Ha társadalmi nyomást gyakorolnak szervezetek, mozgalmak, amelyek sztrájkot, tiltakozást képesek szervezni, embereket tudnak kivinni az utcára, befolyásolni tudják az értelmiséget - érdemes megnézni a listát, rengeteg szociológus, közgazdász, társadalomtudós szerepel ezek között az emberek között -, akkor egy demokráciában, de még egy diktatúrában sem hagyhatja ezt figyelmen kívül a kormány. Számolnia kell az ellene felsorakozott erőkkel." -mondta Tamás Gáspár Miklós.