BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a termálfürdősöket is idegesíti a hulladéklerakó ötlete

A stájerországi termálfürdőket is nyugtalanítja a Heiligenkreuzba tervezett hulladékégető, amely kb. 30 km-re épülne a termálrégiótól. Az ORF osztrák televízió és a Kleine Zeitung című osztrák napilap is arról számolt be, hogy az üzemeltetők szerint az égetőmű tönkretenné az egészség- és wellnessturizmusra alapozó térség évtizedek során kialakult jó hírét, és emiatt elmaradnának a vendégek.

A fürdők üzemeltetőit egyáltalán nem nyugtatja meg, hogy a beruházó a legmodernebb szűrőberendezést ígéri.

 Gernot Deutsch, a bad waltersdorfi fürdő vezetője szerint egy hulladékégető mindig bocsát ki mérgező és káros anyagokat is. Robert Rogner, a bad blumai fürdő tulajdonosa hangsúlyozta: ha a gyógyulni és pihenni vágyó turista tudja, hogy egy fürdő közelében tonnaszám égetik a hulladékot, akkor biztosan nem fog odautazni, még ha egyébként elégedett is lenne az ottani szolgáltatásokkal. A fürdő igazgatója, Hannes Czeitschner szerint minden a beruházás ellen szól, mellette viszont semmi. A helyszín azért is rossz választás, mert a beruházás egy olyan fürdőrégiót sodorhat veszélybe, amelynek a szolgáltatásai mellett az érintetlen természeti környezete is az erőssége.,

 A loipersdorfi fürdő vezetője, Peter Kospach azzal érvelt, hogy egy ekkora kapacitású égetőműnek nincsen helye egy olyan régióban, amely az elégetendő hulladékmennyiségnek csak kevesebb, mint egytizedék produkálja évente. Franz Rauchenberger, a stájer fürdőszövetség vezetője arra a kérdésre várna választ, hogy honnan és milyen módon szállítanák a hatalmas mennyiségű hulladékot, és sérelmezte, hogy az égetőmű tervezési folyamata a nyilvánosság bevonása nélkül zajlott. A fürdők képviselői nem rendelkeznek az égető hatástanulmányának véleményezéséhez szükséges ügyféli jogállással, de remélik, hogy az eljárásnak köszönhetően megakadályozható lesz a beruházás. Az osztrák zöldek is támogatják a termálfürdők tiltakozását, a tervezett beruházást pedig ökológiai őrültségnek tartják. A PRONAS is üdvözli a stájer fürdők határozott fellépését, és reméli, hogy ez által is tovább szélesedik a szemétégetőt ellenző osztrákok köre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.