"Clinton és Obama tudják, mikor kell abbahagyni"
Howard Dean az ABC csatorna egy televíziós vitájában beszélt erről. Ugyanakkor figyelmeztetett: a párt választási esélyeit valóban ronthatja a két jelölt elhúzódó versenye.
Clinton elmondása szerint a verseny jót tesz a pártnak is, hiszen feltüzelte a párt választóinak érdeklődését - írja a Reuters.
Közben tovább folytatódik a harc a szuperdelegáltakért: Clinton az észak-karolinai Mike Easley kormányzó, Obama az új-mexikói Jeff Bingaman szenátor kegyeit nyerte el a napokban.
Május 6-án kerül sor a két demokrata jelölt következő megmérettetésére, Indiana és Észak-Karolina államokban. Clinton kormányzói támogatása ellenére az aktuális közvélemény-kutatásokban még Obama vezet.
Emellett Obama vezet az összesített lakossági szavazatok, a megnyert államok és az elkötelezett delegáltak számában is, így ő van nyerő helyzetben az augusztusi jelölőgyűlés szempontjából. Mindamellett Clinton nemrég Iowában és Pennsylvaniában szerzett győzelmei felvetették annak gondolatát, képes-e Obama a nagy államokban nyerni – melyek az elnökválasztásban döntő tényezők.


