Csalás? - Az elnök pártja akár kétharmadot is szerezhet Grúziában
„Még engem is meglep, mekkora támogatást kaptunk a mostani parlamenti választáson” – idézi az államelnököt a Reuters. Húsz százalékos feldolgozottságnál a hivatalos eredmények szerint a fő ellenzéki blokk 13,7 százalékkal a második helyen áll, a Kereszténydemokrata Mozgalom 8,1, a munkáspárt 6,1 százalékot tudott szerezni. Ezek alapján Szaakasvili Egyesült Nemzeti Mozgalma akár kétharmados többséget is szerezhet.
Az ellenzéki vezető, Levan Gacsecsiladze 100 ezer embert hívott tüntetésre az utcára – de mindössze 4 ezren hallották meg a hívó szót. „Szaakasvili rezsimje elleni küzdelmünk napról napra folytatódik, addig, míg végleg eltűnik innen” – ígérte támogatóinak.
Európai megfigyelők szerint a kampány során volt, amikor állami alkalmazottak Szaakasvili pártja mellett kampányoltak, illetve a televíziós híradások a kormánypárt felé húztak.
A nyugat a választásokra Szaakasvili demokratikus elkötelezettségének próbájaként tekint, amint az ország a NATO felé törekszik – dacolva Oroszországgal. Grúzia fontos olaj- és gáztranzit országnak számít a térségben.