A megbeszélésre érkező politikus újságírók előtt kijelentette: „Ha valaki szétnéz az országban, akkor látja, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább.” Hozzátette, véleménye szerint a változás a küszöbön van, és nekik erre fel kell készülni.
Tegnap délután a Polgárok Házába hívta a Fidesz választókerületi elnökeit, elnökségének tagjait, polgármestereit, parlamenti képviselőit, illetve a KDNP-frakció tagjait Orbán Viktor. A pártelnök a zárt tanácskozáson mintegy félórán át beszélt többek között arról, mit kell tenniük azért, hogy elnyerhessék a választók kegyét. Megjegyezte, nem engedhetik meg maguknak, hogy helyben botrány legyen. Mint mondta, az a jó polgármester vagy választókerületi elnök, aki ura a helyzetnek, és nem hagyja odáig fajulni a dolgokat, hogy a helyi botrányokból országos ügyeket kovácsolhasson az MSZP.
Településneveket ugyan nem mondott Orbán, de névtelenséget kérő fideszes politikusok a Népszavának azt mondták, vélhetően többek között az egri, a nagykanizsai ügyekre gondolt, és talán az sem tetszik mindenkinek, ahogy Esztergomban mennek a dolgok.
Orbán a Polgárok Háza előtt újságíróknak kijelentette, véleménye szerint a Fidesz élvezi a választók bizalmát, ezért már most el kell kezdeniük felkészülni a választásokra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.