Sarkkutatás és politika

Dánia Grönland révén érdekelt az északi-sarki ügyekben, ezért vált kezdeményezővé abban a folyamatban, amely a tudományos kutatásokat lassan háttérbe szorítva kemény gazdasági-politikai érdekek ütközésévé alakult. A világ legnagyobb szigetén lévő Ilulissatban tartott tanácskozáson az Arktisz jövőjéről tárgyaltak. A dánok már tavaly meghívták az USA, Oroszország, Kanada és Norvégia képviselőit, a svédek, a finnek, az izlandiak és a grönlandi inuitok viszont nem vesznek részt a megbeszélésen. Dán részről közölték, hogy a „vad verseny” megakadályozása a cél.

Az előrejelzések szerint ugyanis az Északi-sarkon jó húsz év múlva csak a Jeges-tenger terül majd el. A műholdak felvételei drámai erővel bizonyítják, hogy ma is csaknem teljesen jégmentes vizeken lehet hajózni, egészen az Északi-sarkig. Hét évvel korábban egy orosz jégtörő fedélzetén jutottak el turisták a jéghegyek világába, csak tíz kilométerre a pólustól. Tavalyelőtt nyáron hallatlanul erős viharok tomboltak az Arktiszon, és a korábbihoz képest sokkal nagyobb vízfelületek tisztultak meg a jégtől a Spitzbergák, az északi pólus és Szibéria északi része között. Ennél jobban kevés dolog mutatja az elmúlt évtizedek klímaváltozását.

A múlt évben két orosz képviselő, így a veterán sarkkutató, Artur Csilingarov is tagja volt annak a búvárcsoportnak, amely 4200 méter mélységbe küldött egy orosz zászlót, hogy ezzel is bizonyítsa: Oroszország igényt tart a területre. A búvárok hajója a merülés helyszínéig egy jégtörőt követett Murmanszk kikötőjéből. Moszkva korábban egy ENSZ-bizottság előtt hangsúlyozta, hogy az Északi-sark alatti területek valójában a nemzetközi jog szerint a szuverén fennhatósága alá tartozó kontinentális talapzat részét képezik. Ezzel a kizárólagos kiaknázás jogát szereznék meg, és ez nem kevés. Ugyanakkor egy percig sem gondolhatják, hogy ezt a többi érintett szó és reakció nélkül hagyja.

Sarkkutatás ürügyén korábban is nagyhatalmi politizálást folytattak Moszkvában és Washingtonban, most azt folytatják, csak más eszközökkel. A legutóbbi orosz misszió saját bevallása szerint olyan geológiai bizonyítékokat keresett, amelyekkel tudományos módon is alá tudná támasztani, hogy az Arktisz kontinentális talapzata az ő országuké. Mindezt így kommentálta Csilingarov: „A sarki területek a mieink, jelenlétünkkel ezt is igazolnunk kell.” Kollégája, Vlagyimir Gruzsgyev az orosz parlamentben azt mondta: „Az egész világot emlékeztetnünk kell arra, hogy Oroszország sarki és tudományos nagyhatalom.” A korábbi egyezmények értelmében azok az országok, amelyeknek tengeri partszakaszuk van, általában kétszáz tengeri mérföldig rendelkeznek a gazdasági jogokkal, a távolság csak kivételes esetekben növelhető tovább. Ilyen az is, ha egy állam bizonyítani tudja, hogy a kétszáz mérföldön túli terület a kontinentális talapzatához tartozik.

Eddig az Északi-sark egy országhoz sem tartozott, jelenleg a Nemzetközi Tengerfenék-hatóság felügyelete alatt áll. Kanadának szintén területi érdekeltsége van a régióban, ezért nem véletlenül bírálta az orosz eljárást. Peter MacKay kanadai külügyminiszter kijelentette: „Nem a 15. században vagyunk, hogy csak körbeutazzuk a földet, zászlókat szúrjunk le mindenhova, majd kijelentsük, erre a területre márpedig igényt tartunk.”

A vita nem ma kezdődött: az oroszok követelései 2001-ben sikertelennek bizonyultak az ENSZ előtt. Akkor Moszkva az úgynevezett Lomonoszov-gerinccel támasztotta alá igényeit, arra hivatkozva, hogy ez területének tengeri kiterjedése a sarkon. A dánok viszont azt akarják bizonyítani, hogy a Lomonoszov-gerinc Grönlandhoz tartozik, így a sarkvidék az övék. Az oroszok és a kanadaiak mellett az Egyesült Államok és Norvégia is megkülönböztetett figyelemmel követi a „területi vitákat”.

Az ügyben az a legérdekesebb, hogy bár az amerikai Geological Survey 2000-ben úgy becsülte, a világ fel nem fedezett olajtartalékainak 25 százaléka a sarki tengerfenék alatt van, ez csak becslés. Aztán 14 százalékra módosították a számot, ami 14 gigatonna olajmennyiségnek felelhet meg. Ehhez jöhet egy másik prognózis szerint 43 gigatonna gáz. Az egyre dráguló nyersanyagárak miatt nem vitás, hogy ki akarják bányászni az olajat. A kérdés az, hogy ki jogosult erre. Az oroszok, a kanadaiak, a dánok és a norvégok egy ENSZ-határozat alapján – amely megengedi, hogy a parti vizekre vonatkozó 200 tengeri mérföldes határt 350-re terjesszék ki – fenntartják követeléseiket. Gyors megoldás egyelőre nem valószínű az ügyben. VG