A kövérség súlyos betegségek hordozója

Magyarországon a felnőtt lakosság kétharmada tartozik a testsúlyproblémákkal küzdők közé, ez mintegy ötmillió állampolgárt jelent. Járványszerűen terjed világszerte – így hazánkban is –, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már 1998-ban kiújuló, idült betegségnek nyilvánította. Az Egyesült Államokban, de a fejlett ipari országok többségében is a hatvanas-hetvenes években indított népegészségügyi erőfeszítések, amelyek a kóros vérzsírszint kezelését, a magas vérnyomás elleni küzdelmet állították középpontba, illetve a dohányzás visszaszorítását célozták meg, eredményesek voltak. Amikor már mindenki elégedetten hátradőlt a székében, az 1990-es években új veszély ütötte fel a fejét. Ez volt az elhízás, amely attól kezdve az egyik legjelentősebb népegészségügyi problémává nőtte ki magát.

Az elhízás meghatározására és mértékének megállapítására a testtömegindex szolgál. Ez nem más, mint a testtömeg és a méterben mért magasság négyzetének hányadosa. 25–30 közötti érték túlsúlyt jelent, míg a 30 feletti érték már elhízást igazol. Az elhízott csoporton belül további három kategóriát különböztethetünk meg. Az elhízás súlyosságával arányosan nő a kísérőbetegségek kialakulásának a kockázata, mivel az elhízás is egy önálló kockázati tényező.

Az sem mindegy, hogy a felszaporodott zsírmennyiség hol rakódik le. Ebből a szempontból a legveszélyesebb a hasi elhízás, amelynek számos kedvezőtlen anyagcserehatása van. Ezzel öszszefüggésben beszélhetünk a metabolikus szindrómáról, amelynek alapeleme a hasi típusú elhízás. A metabolikus (X) szindróma fogalma először 1988-ban jelent meg, mert a kóros anyagcsere- és érrendszeri elváltozás között szoros ok-okozati kapcsolatot valószínűsítettek, és ezek hátterében a szénhidrát-anyagcsere zavarát feltételezték.

Tudni kell, hogy a metabolikus szindróma létezése állandó kereszttűzben áll, mert vannak, akik kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezik. Mások viszont azt hangoztatják, hogy csupán a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőiről van szó, és minden egyes kóros elemet egyedileg szükséges kezelni. Az mindenesetre bizonyos, hogy a metabolikus szindróma elemei egyenként is igen nagy kockázati tényezőt jelentenek.

A népegészségügyi problémán túl komoly nemzetgazdasági következményekkel is számolni kell, tekintettel arra, hogy az ezzel összefüggő betegségek kezelése jelentős gazdasági károkat okoz, és hat az élelmiszer- és gyógyszeriparra is, továbbá kiemelkedő jelentőségű az elhízás elleni küzdelem a társadalom keresőképes rétege egészségének megtartásában is.

Az indirekt vagy szociális kiadások összefüggnek az elhízottak alacsonyabb produktivitásával, amelyet a munkahelyről történő rendszeres távolmaradás vagy a rokkantság és a korai halál okoz. Svédországban, Finnországban és Hollandiában végzett tanulmányok egyértelműen igazolták az összefüggést az elhízás, a betegségek miatti hiányzás, valamint a rokkantság között. Az Egyesült Államokban az elhízás indirekt költsége több mint 50 milliárd (!) dollárt tett ki. Az elhízott nőket a társadalom gyakran megbélyegzi, és ez kedvezőtlen hatást gyakorol az iskolai végzettségükre és a házassági esélyeikre is. Bizonyos foglalkozásokból is kirekesztődnek. Több tanulmány igazolta, hogy az elhízottak alacsonyabb iskolázottságúak. Fordított az összefüggés – ez a nők esetében nyilvánul meg nagyon kifejezetten – az elhízás és az elhízottak társadalmi osztályban elfoglalt helye között. Az elhízott nők kevesebb osztályt végeztek el, kevésbé valószínű, hogy férjhez mennek, valamint kevesebbet keresnek, mint a hasonló korú nem elhízott társaik.

Az elhízottak általában alacsonyabb beosztásban dolgoznak, továbbá kevesebbet keresnek összehasonlítva az azonos munkát végző normál súlyúakkal. Ez a munkahelyi diszkrimináció ilyen értelemben stigmaként fogható fel, amelyet részben az elhízás, részben az elhízás kísérőbetegségei, illetve a korai rokkantság okoz. A biztosítók többsége (különösen az életbiztosítók) a testtömeggel egyenes arányban felárat számít fel. Az elhízás ezen túlmenően rosszabb fizikai teljesítőképességgel jár, és megrövidíti az élettartamot, amely természetesen az egyén számára pénzben kifejezhetetlen értékű. Romlik az életminőség is.

Mindezek miatt egyértelmű, hogy az egészségügynek jelentős erőfeszítéseket kell tennie az elhízás megelőzésére és kezelésére. Jelenleg egyetlen, az elhízás kezelésére törzskönyvezett gyógyszert sem támogat az OEP.

Az elhízás és a metabolikus szindróma problémaköre fontosságát felismerve alakult a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (Momot). A Momotot az elhízás és annak kezelése terén sokéves tapasztalatot szerzett szakemberek alapították 2007 augusztusában. Társaságunk célja – összhangban a Nemzeti népegészségügy programmal – az elhízás elterjedésének visszaszorítása, az aktív testmozgás elterjesztése, a mozgásban gazdag életmód kialakítása és az egyre általánosabb gyermekkori elhízás megelőzése. Céljaink megvalósítása érdekében kutatásokat végzünk az elhízás elterjedtségének megállapítására, továbbá kidolgozzuk az obezitológiai ellátóhelyek feltételrendszerét, az obezitológusképzés rendszerét. Ennek érdekében szakmai alapokon regionális obezitológiai centrumokat és ambulanciákat minősítünk. Az obezitológia területén elért eredményeket tudományos konferenciákon, orvosi szaklapokban publikáljuk, illetve a nagyközönség számára megfelelő formában ismertetjük. Társaságunk ebben a szellemben rendezi 2008 őszén, Budapesten az I. Magyar Obezitológiai Interdiszciplináris Kongresszust.

A társaság tudományos munkájának segítésére, továbbá az elhízott betegek fogyasztására és a metabolikus anyagcserezavarok kezelésére a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban, az országban egyedülálló módon alakult meg – önálló osztályként működve – az V. Belgyógyászat-Lipidológiai Osztály, amely a hozzá tartozó ambulanciákkal látja el az ország egész területéről érkező betegeket.

A szerző a Flór Ferenc Kórház főigazgató főorvosa, egészségügyi szakközgazdász, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság elnöke

Az elhízás direkt költségeit korábban számos országban tanulmányozták.

A vizsgált országokban az egészségbiztosítási költségek az összkiadások 1,5–7,8 százalékát tették ki, ez igen nagy arány, és ebben még a kísérőbetegségek nincsenek benne. Ha a számok mögé nézünk, azt láthatjuk, hogy pl. az Egyesült Államokban összesen 70 milliárd dollárt költenek évente csak az elhízásra.

Az elhízottak betegségei miatti hiányzások 2,4, míg az életbiztosítók kiadásai 1,8 milliárdba kerültek. Meg kell jegyezni, hogy az elhízás direkt költségei mellett tekintetbe kell venni a túlsúly kiadásait is, mert ez is széles kört érint.

Az elhízás direkt költségeit korábban számos országban tanulmányozták.

A vizsgált országokban az egészségbiztosítási költségek az összkiadások 1,5–7,8 százalékát tették ki, ez igen nagy arány, és ebben még a kísérőbetegségek nincsenek benne. Ha a számok mögé nézünk, azt láthatjuk, hogy pl. az Egyesült Államokban összesen 70 milliárd dollárt költenek évente csak az elhízásra.

Az elhízottak betegségei miatti hiányzások 2,4, míg az életbiztosítók kiadásai 1,8 milliárdba kerültek. Meg kell jegyezni, hogy az elhízás direkt költségei mellett tekintetbe kell venni a túlsúly kiadásait is, mert ez is széles kört érint. A metabolikus szindróma A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) 2005-ben új definíciót határozott meg, amely szerint metabolikus szindrómában az szenved, akinek: a hasi zsírszövete felszaporodott, a haskörfogat férfiak esetében meghaladja a 94, nőknél a 80 centimétert, valamint az alábbi elváltozások közül még legalább további kettő fennáll:

– emelkedett (1,7 mmol/l feletti) trigliceridszint, illetve ha ilyen elváltozás miatt gyógyszeres kezelésben részesül,

– csökkent (férfiaknál 1 mmol/l, nőknél 1,3 mmol/l alatti) HDL-koleszterinszint,

– emelkedett (130 Hgmm-es vagy e feletti) szisztolés, vagy emelkedett (85 Hgmm-es vagy e feletti) diasztolés vérnyomás, illetve korábban diagnosztizált hipertónia miatt kezelés alatt áll,

– emelkedett éhomi (5,6 mmol/l-es vagy e feletti) vércukor, vagy korábban diagnosztizált cukorbetegség.-->