Közélet

Csányi a balesetről: "három durranás hallatszott"

Lezuhant felszállás után néhány másodperccel egy helikopter a somogyi Nagybajom külterületén vasárnap délután. A baleset Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának birtokán történt és a sérültek a bankvezér ismerősei.

Lezuhant felszállás után egy helikopter Nagybajom külterületén vasárnap délután kettő és fél három között. A gépen tartózkodók közül négyen súlyosan megsérültek, közülük egy személy vasárnap este még életveszélyben volt.

Egyikük, aki valószínűleg a gépet vezette, csak karcolásos sérüléseket szenvedett. Két személyt a tűzoltók mentettek ki a helikopter-roncsból. „A felszállás után három durranás hallatszott, mint amikor utógyújtása van egy motornak” – mondta kérdésünkre Csányi Sándor. „Száz métert repülhetett a gép, nem tudott felemelkedni. Az volt a szerencséjük. A mezőgazdasági területen a vadkárt akarták felmérni. Úgy hallottam, mintha a motorral lehetett volna valami probléma.” – mondta a bankvezér.

A balesetet szenvedett Gazella SA 34 típusú helikopter a Magyarországon bejegyzett AirInvest Kft. tulajdonában van és Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának birtokáról, a régi munkásőr bázis területéről szállt fel. A gép a kifutópályától mindössze 150 méterre csapódott a földbe.

Pálné Gergely Mónika, a Somogy megyei rendőr-főkapítányság sajtóreferense a helyszínen csak annyit erősített meg, hogy a helikopteren öten tartózkodtak, köztük egy hölgy. A sérülteket mentőhelikopterrel, illetve mentőautóval a kaposvári, a pécsi és a zalaegerszergi kórházba szállították.

Kényszerleszállást hajtott végre egy magyar kisrepülő
Röviddel a felszállás után kényszerleszállást hajtott végre egy ejtőernyősöket szállító egymotoros magyar kisrepülőgép Ausztriában szombaton este. A gép súlyosan megrongálódott, de a fedélzeten lévők közül senki sem sérült meg. Az Antonov típusú gépen a pilótán kívül 12-14 ejtőernyős is tartózkodott. A pilóta és az ejtőernyősök semmilyen sérülést nem szenvedtek, és maguk tudtak kimászni a gépből, amelynek két szárnya eltörött, de üzemanyagtartálya épen maradt, ennek köszönhetően nem gyulladt ki.
 

Vadászgép baleset: gondatlanság miatt indult vizsgálat 
Megtalálták és vizsgálják a pénteken lezuhant katonai kiképzőgép adatait rögzítő fekete dobozt. A balesetben két pilóta vesztette életét Fehérgyarmatnál. Az már biztos, a pilóták olyan repülési manővereket hajtottak végre, amelyek nem szerepeltek a kiképzési tervben. Állítólag ez nem először történt. Szemtanúk elbeszélése alapján, a növendék-pilóta korábban többször is "beköszönt" a környéken élő rokonainak. Ilyenkor, megdöntötte a gépet és biccentett egyet a repülőgép szárnyával. Éppen ezért, halált okozó légi közlekedést veszélyeztető gondatlanság miatt indult meg a két halott pilóta ellen az eljárás.
 

 

helikopter Csányi birtok baleset
Kapcsolódó cikkek