Ideje lenne rendet tenni a sebkötözés terén

Az eddigi irányelvek (a negatív nyomás a sebkezeléskor, a sebfertőzés menedzsmentje, a lymphoedema kompressziós terápiája a gyakorlatban, a sebfertőzés kritériumainak a meghatározása, a sebalap előkészítése a gyakorlatban, a kompressziós terápia megértése, a fájdalom a kötéscsere során) vagy egyáltalán nem, vagy csak részben honosodtak meg Magyarországon. Az idei lisszaboni kongresszuson megfogalmazottak szerint a nehezen gyógyuló sérülések holisztikus szemlélettel történő kezeléséről szól az ajánlás.

Ezeknek a dokumentumoknak magas szinten történő feldolgozása mind a Sebinko (szövetség a krónikus seb és inkontinencia ellátásának a javítására), mind pedig a Magyar Sebkezelő Társaság évente megrendezendő kongresszusain megtörténik, itt mindig jelen vannak döntéshozók az Egészségügyi Minisztériumból és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárból. Előadások sokasága foglalkozik azzal, hogyan adaptálhatók az irányelvek Magyarországon.

Úgy tűnik, magyar sajátosság, hogy mindig valami mást csinálunk, mint ami már bejáratott, tudományosan igazolt (evidenciákon alapul), jó a páciensnek, a sebkezeléssel foglalkozó szakembernek, és még sorolhatnám. Bár létezik az a közmondás is: „Járt utat a járatlanért el ne hagyj!” Vagy mi mindig a „kockázat nélkül nincs siker” közmondás szerint cselekszünk? Ez nem az a terület, ahol kockázatot kellene felvállalni.

Ideje lenne végre rendet tenni az ajánlások alapján a társadalombiztosítás által támogatott kötszerek választékának a kialakításában (új csoportok megnyitásával) és a csoportjaiban történő rendrakással (alcsoportokba rendezéssel). Mondhatjuk, hogy 2003 óta a kötszerek csoportosításában semmi korszerűsítés nem történt.

Miért nem képez új csoportokat a biztosító? Amíg a világon több szempontból a modern kötszerek összehasonlítása történik meg (költséghatékonyság, fájdalommentes kötözés biztosítása, antiszeptikus hatás fenntartása stb.), addig nálunk a nem steril kötszerekkel közvetlenül végzett ellátást támogatja a biztosító.

A fertőzött sebekre az elmúlt néhány évben több új váladékfelszívó antiszeptikus kötszert (polimer, hab) fejlesztettek ki a gyártók, ezek közül jelenleg egy sem támogatott. Pedig a szóban forgó irányelvek egyértelműen kimondják, hogy fertőzés esetén az antibiotikus terápia mellett előírt antiszeptikus kötszer alkalmazása. Ez utóbbit már a kritikus kolonizált, nem gyógyuló sebekre is fel kellene helyezni.

A szagmegkötő és váladékfelszívó, aktív széntartalmú kötszerek szintén a fertőzött, odorózus, valamint tumoros sebek kezelését szolgálnák, ha külön csoportban támogatnák azokat. Hol vannak a teljesen új technológiát képviselő, magas nedvszívó kapacitású, a gyógyulás enzimatikus folyamatait is szabályozó termékek?

Mindig az a válasz, hogy a büdzsé nem engedi meg. Arra van elegendő keret, hogy havonta 150 ragtapaszt írjanak fel a betegnek teljesen feleslegesen? Vagy hogy nem steril termékekkel növeljük a fertőzés kockázatát, persze mindezt még támogatással? Úgy gondolom, hogy a bevezetett szabályozók nem teszik lehetővé, hogy a kötszerekre szánt OEP-büdzsé ne legyen betartható. Azzal, hogy a biztosító egységesen 85 százalékban támogatná a nedves sebkezelő kötszereket, egyértelműen a költséghatékony terápia felé tolná el a sebkezelési gyakorlatot, rövidebb lenne a gyógyítás folyamata.

Sajnos a kötszerek jelenlegi tb-támogatott rendszerében egyértelműen hibás módon írták elő, hogy melyik termék lehet kizárólag csak elsődleges (közvetlenül a sebre helyezhető) vagy másodlagosan alkalmazható (közvetlenül az elsődleges fölé helyezhető). Az elgondolás jó, de a megvalósítás rossz. Számtalan tanulmány foglalkozik a kötszer-kombinációk lehetséges alkalmazásával. Lehet, hogy egy adott, kevéssé váladékozó sebtípusnál elegendő csak egy hidrokolloid típusú kötszer felhelyezése, amíg egy erősebben váladékozó esetén már alginátot is alkalmazhatunk alatta, hogy megnövelhessük a kötszer-kombináció kihordási idejét. Tehát a fenti esetekben mind elsődleges, mind pedig másodlagos is lehet egy adott kötszertípus.

Óriási problémát jelent, hogy elvették a háziorvosok kötszerfelírási lehetőségét. A felfekvési, valamint tumoros sebekkel kínlódó páciensek többsége éppen betegségéből adódóan nem jut el szakorvosi rendelésre, tehát ellátatlan marad. Miért nem lehet legalább ebben a két indikációban átadni a háziorvosnak a kötszerfelírás jogát? Az OEP szokásos válasza szerint akkor megint „elszabadulna a felhasználás”, ami a jelenleg is érvényes mennyiségi korlát mellett ugye nem lehetséges. De mindenképpen növekedne a felhasználás, egyszerűen a betegek szélesebb körének ellátása miatt, ami meg ugye népegészségügyi célunk.

Most, amikor az egész világon az a trend, hogy megfelelő képzettségű szakdolgozók is írhatnak fel kötszereket és láthatnak el sebes betegeket, nálunk viszszafelé halad a kezelés gyakorlata, csak a szakorvosok írhatják fel azokat. Bízzuk a rendrakást multidiszciplináris társaságokra. Alkalmazzuk az európai irányelveket, és ne féljünk az ésszerű, de nélkülözhetetlen változtatások megtételétől a tb-támogatott kötszerek listáján. Fontos lenne újracsoportosítani a kötszereket, le kellene venni a biztosító által támogatott listáról az oda nem illő termékeket.

A szerző a Sebinko elnöke