Nem engedélyezi a rendőrség az idei melegfelvonulást
A rendezvény honlapján a rendőrségi határozat szövegét is közreadták, amely szerint a Szivárvány Misszó Alapítvány kérését azért utasították el, mert az akadályozná a közlekedést az érintett utakon; a határozatot Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány írta alá.
A dokumentum szerint az alapítvány július 5-én délután tartana felvonulást az Erzsébet tér - József Attila utca - Andrássy út - Oktogon - Kodály körönd - Dózsa György út - Benczúr utca - Felvonulási tér útvonalon - tudósít a hirado.hu.
A határozat szerint a rendőrség egyeztetett a bejelentővel, és azt javasolta, hogy ne felvonulásként, hanem álló rendezvényként tartsák meg a rendezvényt. A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű szervezetek (LMBT-szervezetek) közleménye szerint a menet számos korábbi LMBT-felvonulás és más felvonulások útvonalán haladna.
Több éves tapasztalatuk szerint az út felét elfoglaló menet a szombati enyhe forgalomban nem okoz olyan mértékű fennakadást, ami a betiltást indokolná - közölte a közleményt aláíró 15 szervezet.
A melegfelvonulást megtiltásáról szóló információt az MTI a rendőrséggel is meg kívánta erősíttetni, de az ügyben csak későbbre ígértek tájékoztatást.