Ilyenek lesznek a kínai olimpikonok – Galéria!
Wang a Pekingi Ruha-Technológiai Intézet csapatával dolgozta ki a dizájnt, amit egy tavalyi kiírásos verseny 2000 pályázatából választottak ki az illetékesek – írja a China Daily.
A nemzeti sporthivatal felszerelési központjának igazgatója elmondta, a kínai olimpikonok felszerelését először tervezték kínaiak. „Velük Kína csodálatos lehetőséget kap, hogy megmutassa nemzeti büszkeségét és valódi karakterét a világnak” – mondta Ma Jilong.
A ruha kiemeli azokat a dolgokat, amik Kínát egyedivé teszik; képviselik Kína eleganciáját és szellemiségét – mondták. „Az olimpiai láng ’szerencse-felhője’ jelképezi, hogy az ország egyik legszerencsésebb korszakához érkezett” – magyarázza Wang.
Fél évig tartott a ruhák kivitelezése, ami az Adidas-szal közösen történt; 17 méretben gyártották le, 1,40 méteres termettől 2,26 méteresig. Éppen ez tette a gyártást bonyolulttá: mindegyik ruhát gyakorlatilag egyénre szabták, nem lehetett tömegszalagon előállítani. Eddig 613 kínai sportoló kvalifikálta magát az olimpiai játékokra.