Nézze meg, mennyit keresnek a "kiégett" politikusok
A köztulajdonban lévő cégek vezető testületeiben mára egymást érik a vezető frontpolitikusok – akik érdemeik elismeréseként a parlamenti képviselői alapbérhez mérhető, esetleg azt is meghaladó tiszteletdíjat kapnak az őket foglalkoztató társaságoktól.
A hetilap táblázatában hetven „állami kitartott” nevét szerepeltetik, olyanokét, akik 1990 után miniszterként, országgyűlési képviselőként, politikai államtitkárként vagy budapesti főpolgármester-helyettesként működtek, de nem tudtak, vagy nem akartak bennmaradni a nagypolitikában.
A lap gyűjtése szerint a nevesebb közcégek 200 és 460 ezer, elnökei pedig 250 és 700 ezer forint között keresnek. Összevetésképpen: egy országgyűlési képviselő pótlékok nélküli alapbére 232 ezer forint – ám míg a parlamenti munka elvileg egész embert kíván, az igazgatósági vagy felügyelőbizottsági megbízatás nem jelent mindennapos leterheltséget.
A listán van többek közt Csehák Judit, Bárándy Péter, Kónya Lajos és Német Imre, valamint a Fővárosi Gázművek Zrt.-t igazgató volt MSZP képviselő Bakonyi Tibor, akinek éves jövedelme a lap értesülései szerint 30 és 46 millió forint közé esik.


