Pars nyert Görögországban
A verseny honlapja szerint a világbajnoki ötödik magyar nehézatléta az első három sorozatban egyaránt 80 méter fölé jutott, s másodikra repítette legmesszebbre a kalapácsot, s a hatodik, utolsó körben - győzelme tudatában - már nem is állt a dobókörben.
Pars mindössze 60 cm-rel maradt el a világ idei legjobb eredményétől, amelyet múlt csütörtökön a finnországi Lahtiban ért el. A viadal másik magyar indulója, Molnár Krisztina női rúdugrásban 419 centiméteres teljesítménnyel hetedik lett. Molnár első kísérletre átvitte a 389, a 409, majd a 419 cm-en lévő lécet is, azonban 429 cm-en egyszer sem járt sikerrel.


