Gyorshír: 8 évet kapott Kulcsár
A másodrendű vádlott Kerék Csaba, a Britton cégcsoport résztulajdonosa 5 évet kapott, a harmadrendű Rejtő E. Tibor, a K&H volt vezérigazgatóját felmentették.
A szabadságvesztés mellett több vádlottat vagyonelkobzásra is ítéltek: Kulcsár Attilától 229 millió forintot, Kerék Csabától 176 millió forintot, Forró Tamástól 30 millió forintot, valamint Schöntal Henriktől 626 millió forintot.
A vád szerint Kulcsár Attila 1998 és 2003 között a K&H Equities brókercégnél jogosulatlanul használta az ügyfelek pénzét. A bróker a befektetési célból rábízott pénzt nagy haszonnal engedély nélkül megforgatta, s erről az ügyfelek vagy nem tudtak, vagy nem részesültek a haszonból.
Ezzel összességében 23 milliárd forintot sikkasztottak el, s 8,3 milliárd forint kárt okoztak. A kárérték több mint hetven százalékát kitevő összeget, 6,3 milliárd forintot az ügyészség megtalált, illetve ekkora vagyont vett zár alá.
Kulcsár Attilát 2005 augusztusában vádolta meg a főügyészség; a vádat egy évvel később, 2006. augusztusában kiegészítették. Az ügy tárgyalása 2006. május 4-én kezdődött a Fővárosi Bíróságon. Bűnösnek egyedül Kulcsár Attila vallja magát, aki önmagára és vádlott-társaira is terhelő vallomást tett. A pernek összesen 24 vádlottja van.


