Sötét örvényben a galaxisok
Elszívó erő. A NASA kutatói szerint az általunk megfigyelhető galaxisokat ismeretlen erők vonzzák magukhoz több millió kilométer per órás sebességgel. A „sötét örvénynek” vagy „sötét áramlásnak” nevezett jelenség bizonyított, a mögötte lévő erő valószínűleg nem a mi univerzumunkból ered. Az Alexander Kaslinszkij asztrofizikus vezette kutatócsoport felfedezéséről az Astrophysical Journal Letters számol be októberi kiadásában. Az előzetes információk szerint az általunk megfigyelhető univerzum egyes részei hatalmas sebességgel mozognak egy bizonyos irányba, ezt pedig az eddig ismert gravitációs erőhatások egyikével sem lehet megmagyarázni. A jelenséget a csillagászok csak sötét örvénynek nevezik.
Kaslinszkij és társai a galaxisok és a röntgensugárzást kibocsátó forró gáztömegek összességét, az úgynevezett galaxisklasztereket vizsgálták.
A gáztömegek által kibocsátott röntgenhullámok és az ősrobbanás során visszamaradt kozmikus háttérsugárzás egymásra gyakorolt hatását kutatva arra figyeltek fel, hogy a klaszterek óránként körülbelül 3,2 millió kilométeres sebességgel mozognak az égbolt egy nagyjából 20 fokos méretű, a Centaurus és a Vela csillagkép között található területe felé. Ez a mozgás különbözik az univerzum tágulásától, ereje pedig nem csökken a távolság arányában, az általunk megfigyelhető univerzumban az erőhatások nem képesek ezt a fajta örvényt, folyamot produkálni. Az áramlás mérete egyben azt is jelentheti, hogy az valószínűleg az egész megfigyelhető világegyetemre kiterjed.
Kaslinszkij elmélete alapján bármi is mozgatja a klasztereket, az az általunk ismert univerzumon túl található. A kutatók olyan teóriát karoltak fel, amely szerint az általunk megfigyelt világegyetem csak a tér-idő kontinuum egy apró buboréka, és számos olyan buborék van, amelyet nem látunk, ezekben máshogyan néz ki a tér és az idő. Ezen elmélet szerint előfordulhat, hogy egyes univerzumokban olyan masszív anyagcsomók léteznek, amelyek nagyobbak mindennél a mi világunkban – lehet, ezek „húzzák el” a galaxisklasztereket és okozzák a sötét örvényeket.
A felfedezés és a standard kozmológiai modellek nehezen egyeztethetők össze. Ezek szerint ugyanis az ilyen mozgások a növekvő távolsággal egyre kisebbek lesznek. A kozmológiában a mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás – az ősrobbanás után mintegy 380 ezer évvel bekövetkezett folyamatnak a lenyomata, amikor is az univerzum a sugárzás számára átlátszóvá vált – egy olyan vonatkoztatási rendszer, amelyhez képest bármely nagy léptékű mozgásnak „irányfüggetlennek” kell lennie.
A hirek.csillagászat.hu cikke szerint a problémára talán megoldást kínálhatnak az ún. inflációs ősrobbanásmodellek. Ezekben a kezdet után nagyon rövid idő elteltével rendkívül intenzív tágulási szakasz következik be, amelynek során az univerzum mérete exponenciális módon hirtelen a sokszorosára nő. Az inflációs modellekben az általunk megfigyelhető rész az egész univerzumnak csak egy töredéke. 2006-ban publikált adatok alátámasztani látszanak ezt az elképzelést, ezért Kaslinszkij és munkatársai azt mondják, az általuk felfedezett áramlás tulajdonképpen azon anyag gravitációs hatására adott válasz, amely a gyors felfúvódás miatt a világegyetem általunk észlelhető tartományának határain túlra került. VG
