BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabó Istvánt is forgathat! - A 2009-ben támogatott magyar filmesek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Döntött az MMK Játékfilmes Szakkollégiuma arról, mely alkotók forgatókönyv-és filmterv fejlesztési részesülnek támogatásban 2009-ben.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány Játékfilmes Szakkollégiumának döntése értelmében a 38. Magyar Filmszemle fődíjas alkotásának, az Iszka utazásának rendezője, Bollók Caba 50 millió forintot kap új filmterve megvalósításához, amely a Kilenc munkacímet viseli. Rózsa János az 1993-as Jó éjt, királyfi után főként producerként dolgozott, most 30 millió forinttal támogatja az MMK Minden felnőtt volt eccer gyerek című filmterve megvalósításában. Hajdu Szabolcs 15 millió forintot kapott - jelenleg is forgó - Bibliotheque Pascal című filmjéhez, amely a pályázatban még a Gyöngéd kezelés munkacímen szerepel – tudósít a filmhu.

Szabó István Az ajtó című Szabó Magda regény megfilmesítéséhez kért és kapott támogatást a kuratóriumtól, méghozzá 100 millió forintot, szándéklevél formájában a 2009-es évre. Dyga Zsombor Utolér című realista drámájának tervét 40 millió forinttal támogatta a kuratórium, szintén szándéklevél formájában, Orosz Dénes pedig 50 millió forintról kapott szándéklevelet első nagyjátékfilmjéhez, a Poligamy-hoz. Kocsis Tibor Új Eldorádó című dokumentumfilmjének folytatását, az Új Eldorádó 2.-t 15 millió forinttal szándékozik támogatni 2009-ben a Játékfilmes Szakkollégium.

Gothár Péter Törésvonal munkacímű alkotásához az összköltségvetés legfeljebb 20%-áig kapott támogatási szándéknyilatkozatot. Bódis Krisztának egy demó anyag elkészítéséhez ítélt meg 5 millió forintot az MMK, ennek megtekintéséig halasztják a döntést az író-dokumentumfilmes első nagyjátékfilmjének támogatásáról. Bódis Kriszta Kemény vaj című regényét adaptálná filmre.


A Forgatókönyv-és filmterv fejlesztési pályázat keretében 1 millió forintot kapott a kuratóriumtól Nemes Jeles László, a Türelem című kisjátékfilm rendezője első nagyjátékfilm forgatókönyvének fejlesztéséhez, amely az Else munka címet viseli. Szintén 1 millió forinttal támogatja Lepkeszázad című forgatókönyvének fejlesztésében Mészáros Pétert, a Kytherarendezőjét, az Egyetleneim-et jegyző Nemes Gyulát Zero című forgatókönyvének fejlesztésében, Bisztray-Balku Sándor A Punk munkacímet viselő forgatókönyv-tervét, Fazekas Csaba Swing című forgatókönyvtervét, és az október 2. felében bemutatásra kerülő Mázli című játékfilm rendezőjének, Keményffy Tamásnak következő - A tiltott nyelv munkacímet viselő - forgatókönyv-tervét az MMK kuratóriuma.

Rácz Attilla első játékfilmterve, a Café centrál fejlesztéséhez 6 millió forintot ítélt meg a Játékfilmes Szakkollégium, Sopsits Árpád „Anyám szemei”, Dobray György Egy másik élet – A postásnő és Gothár Péter A bányamosodás címet viselő filmtervének fejlesztéséhez pedig fejenként 3 millió forintos segítséget kap az MMK-tól. Szilágyi Andor Én, a Guszti, a Pimpós... című filmtevének fejlesztéséhez 2,5 millió forintot, Kalla Éva Álomadás Hegye munkacímű animációs filmtervének fejlesztéséhez pedig 5 millió forintot ítélt meg a kuratórium.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.