Közélet

Változik a Kossuth-díj átadása - Új "kézfogási helyzet"

A most elfogadott törvénymódosítás értelmében az államfő megtagadhatja a kormányfő által javasolt személyek kitüntetését, ha az elismerés sérti az államszervezet demokratikus működését.

Sólyom László tavaly márciusban kért alkotmányértelmezést, miután a kormány kitüntetési névsorán állampárti vezetők is szerepeltek. Az államfő akkor aláírta a javaslatot, de az elismerések átadásakor nem fogott kezet az érintettekkel.

Az Alkotmánybíróság egy 2007-es határozatában kimondta, hogy a köztársasági elnököt valódi döntési jog illeti meg a kitüntetések adományozásában, jogosult és egyben köteles megtagadni az alkotmányos értékrendbe ütköző kitüntetés adományozását. A köztársasági elnök a testület állásfoglalása után tavaly megtagadta Horn Gyula kitüntetését.

Ezentúl az elismeréseket vissza is lehet vonni azoktól, akik arra érdemtelenné váltak. Nem lehet olyan személyt kitüntetésre javasolni, akit bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek, amíg büntetését a bűnügyi nyilvántartásból nem törölték, vagyis a büntetett előélethez fűződő jogkövetkezmények alóli mentesülés még nem elégséges a kitüntetéshez.

Sólyom államfő Kossuth-díj köztársasági elnök horn
Kapcsolódó cikkek