A konferenciát azzal a céllal rendezte a minisztérium, hogy nyilvánosan kontrollált, érdemi vita folyjék a törvényjavaslatról egészen a parlamenti zárószavazásig. Jobbágyi Gábor jogászprofesszor szerint házasság és családellenes nemcsak az előterjesztés, hanem az egész magyar jogrendszer is, miként "a családot és a házasságot lesüllyeszti, az élettársi kapcsolatot felemeli".
A parlamentben az ellenzéki képviselők a házastársi hűség követelményének elhagyását erkölcsi megfontolásokból kifogásolták. (Azóta már elkészült a módosító javaslat a szabályozás visszaállítására.) A professzor rámutatott arra, hogy ennek komoly jogi vonatkozásai is vannak. A házastársi hűségen alapul a törvényes öröklési rendszer egy része vagy az apasági vélelem és a hűtlenség komoly bontóok. Azt is helytelenítette, hogy a javaslat megszünteti a harminc napos gondolkodási időt a házasságkötés előtt. A bontóperes ügyvédek tapasztalata szerint is szükséges lenne a fenntartása.
Bauer Tamás közgazdász viszont úgy reagált, hogy a hatályos törvény megszületése óta nagyot változott az emberek együttélési módja. Ő ezért azt tartja helyesnek, ha a jog az embereket segíti, azt, ahogy ők élni, boldogulni szeretnének. Szerinte - mivel a házasságkötés két felnőtt nagykorú ember döntése - felesleges a megfontolási idő előírása.
Ebben egyetértett vele Weiss Emília a családjog professzora, aki egyébként a szabályozásból sok mindent hiányolt így elsősorban azt, hogy az előterjesztés nem tartalmazza a házasság és a család védelmének elvét. Ugyanakkor több jobbító javaslattal élt, például, hogy a felek a házastársi tartást megváltással, egyszer s mindenkorra rendezhessék. A részvevők több problémát vetettek fel az élettársi viszony, a gyermekelhelyezés, örökbefogadás, a házasság bontása illetve az öröklési szabályozásával kapcsolatban. A tárca az észrevételek alapján átdolgozott szövegről a jövő év elején ismét vitát rendez.