BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ugrik a fűtéstámogatás? Elképesztő a Fidesz szerint a szocialisták ötlete

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az MSZP-frakció tervei szerint 2010 végén megszűnnének a közvetlen fűtéstámogatási rendszerek

Minden rászoruló élethelyzetéhez igazodó, személyre szabott támogatásban részesül, amelyben, ha szükséges, figyelembe veszik a fűtési költségeket is, de pusztán jövedelmi alapon nem fogunk támogatást biztosítani - ismertette a frakció álláspontját Szanyi Tibor kormánypárti politikus - idézi a távirati irodát a Híradó.

Utalt arra, hogy nagyon sok visszaélés van, és például azt sem veszi figyelembe a rendszer, hogy kinek mekkora a vagyona. A képviselő úgy vélte: nagyon sok a trükközés, mivel a lakóközösségek különböző számítási technikákkal "rátolják" a rászorulókra a ház fűtésszámlájának egy részét.

László Tamás fideszes képviselő elképesztőnek nevezte az elképzelést, amely szerinte kifejezetten a lakótelepeken élők ellen irányul.   

A képviselő kitért arra, hogy januártól emelkedik a villany ára. A politikus azt mondta, ha valaki trükközik a támogatási rendszerrel, akkor meg kell büntetni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.