A magyar egészségügyi ellátás 2015 után
A legégetőbb problémák, amelyek enyhítésében, megoldásában a hosszú távú tervezés elengedhetetlen: az öregedő és egyre hosszabb életű lakosság, valamint az ebből fakadó egészségügyi kiadásnövekedés, a korszerű orvostechnológiák költség-haszon megjelenési formái (ún. „silótervezés”), a támogatási rendszerbe történő befogadási és támogatási mechanizmusok, valamint a betegek időbeni és egyenlő hozzáférése az orvostechnikai eszközökhöz, hogy csak párat említsünk.
Nem lehet eléggé kihangsúlyozni Sabine Lecrenier asszony (Head of Unit, EU Commission Cosmetics and Medical Device Unit, DG Enterprise and Industry) által felvetett kérdést a jogalkotók és az iparág szereplőinek szoros együttműködési feladatáról az orvostechnikai eszközök stratégiai tervezése kapcsán. Alapvető, hogy az Európai Unió tagállamainak egészségügyi döntéshozói rendelkezzenek 2015-re, illetve 2025-re vonatkozó előrejelzésekkel és a vonatkozó elképzelésekkel. A lakosság öregedése és egyben élettartamának hosszabbodása miatt az OECD-országokban 2025-re 240 millió 65 éven felüli ember él majd a jelenlegi 98 millióval szemben. Magyarországon a 65 év feletti lakosság aránya a 15–64 év közöttiekhez képest eléri a 47 százalékot (1. sz. ábra).
A jelenlegi egészségügyi ellátási színvonal megtartásához Olaszországban 140, Németországban 90 százalékkal kellene a vonatkozó adókat növelni (Martin Dewhurst: McKinsey, 2008).
Ugyancsak vita van arról, hogy az egészségügyi kiadások között mekkora részt képviselnek az orvostechnikai eszközök. Magyarországon ezt a járóbeteg-ellátásban pontosan lehet tudni (OEP gyógyászatisegédeszközkassza), ugyanakkor a kórházi felhasználás nem ismert, csak éves szinten 70 milliárd forint körüli becslések vannak, az alkalmazott eljárások hatékonyságának felülvizsgálatáról, azok optimalizálásáról nem is beszélve.
A gyógyászati segédeszközök tekintetében a magyarországi tb-kassza éves kiadásának tervezésén kívül sajnálatos módon nem történik hosszú távú tervezés, a tb-támogatási rendszerben pedig az ad hoc jellegű, egyedi indítványokon alapuló felülvizsgálatokon kívül nem történt változtatás. A hosszú évek óta meglévő, merev rendszerbe kerülnek be (ha bekerülnek) az új termékek. Sajnos a rendszer felépítését a transzparens befogadás megvalósulása nem befolyásolta. Az orvostechnikai eszközök terén közel két éve nincs lehetőség új eljárások, illetve új orvosi technológiák befogadására, ezáltal a finanszírozott egészségügyi ellátások korszerűsítésére.
Amennyiben továbbra is az „ár” az egyedüli szempont az eszközellátásban, úgy félő, hogy a megnyert életévek és ezzel a dolgozóképes lakosság előnyben részesítése szenved csorbát. A hosszú távú tervezés során több kérdést is fel kell tenni, egyrészt azt, hogy milyen orvostechnikai/gyse eszközökre lenne szükségünk ahhoz, hogy pl. a nyugdíjkorhatár emelése ne csak elviekben teremtsen többletmunkaerőt, hanem a gyakorlatban is munkaképes emberekkel számolhassunk.
A másik kérdés pedig, hogy mennyibe kerül a gyógyítás úgy, hogy nem adunk vagy gyenge minőségű (olcsó) terméket adunk/használunk. A folyamatban lévő szűrőprogramok – ne beszéljünk itt a hatékonyságukról – eredményeképpen megtalált, esetleg meg is operált emberek milyen eszközöket kapnak? Ha ugyan gyenge minőségű, de olcsó termék a szempont, akkor a kiszűrtek és megoperáltak vajon újra munkaképesek lesznek? Ha nem, akkor csak az egészségügy teljes hatékonyságát rontják. A járóbeteg-ellátásban 2003 óta befagyasztott gyógyászatisegédeszköz-árakat mielőbb hozzá kell igazítani a valós előállítási költségekhez, különben a „gyenge minőség és utánzatok” piaca leszünk.
A gyógyászati segédeszközök területén bevezetett transzparens befogadás (14/2007. [III. 14.] EüM-rend.) bevezetése nem oldotta meg magának a támogatási listának a korszerűsítését. Nincs átfogó „rendezési” terv, amely figyelembe venné a hoszszú távú szükségleteket – természetesen hozzárendelve az elvi szükséges pénzeszközöket. Az évről évre fiskális szemlélet vezette biztosító gyógyászatisegédeszköz-kasszájának tervezése – természetéből fakadóan – nem képes kezelni az 5-10 évre előttünk álló problémákat. Ha nem mondják ki, hogy az egészség = jólét, azaz az egészségügyre történő költés nem költség, hanem hosszú távú befektetés, és csak egészséges emberekkel lehet munkát végeztetni, akkor nem találunk ki az erdőből évek múltával sem.
A szerző a Replant Cardo Kft. ügyvezető igazgatója, az Eucomed igazgatótanácsának tagja
Konklúzió
Az orvostechnikai (gyógyászati) eszközök terén jelenleg tapasztalható napról napra élés és tervezés szakmai és betegellátási szempontokból sem elfogadható.A hosszú távú, legalább öt évre előremutató tervezés elkezdése elengedhetetlen. Ehhez azonban szükség van az egészségügyi döntéshozók (EüM, OEP, ESKI), valamint az orvosszakmai és gyártói érdekképviseletek szoros együttműködésére. Ennek hiányában az egyre informáltabb (internetes portálok) betegek – nemzetközi lehetőségeiken keresztül – döntéseikkel indirekt módon befolyásolják majd a pénzkiáramlást és az eszközfelhasználást.
A hosszú távú, legalább öt évre előremutató tervezés elkezdése elengedhetetlen. Ehhez azonban szükség van az egészségügyi döntéshozók (EüM, OEP, ESKI), valamint az orvosszakmai és gyártói érdekképviseletek szoros együttműködésére. Ennek hiányában az egyre informáltabb (internetes portálok) betegek – nemzetközi lehetőségeiken keresztül – döntéseikkel indirekt módon befolyásolják majd a pénzkiáramlást és az eszközfelhasználást.-->
