Molnár: Nem is hasonlítanak a gesztusaink Gyurcsánnyal
A 33 éves politikus gyors karrierjére vonatkozó kérdésre úgy reagált: mindig csak eggyel lépett feljebb, s nincs olyan ambíciója, hogy a közeljövőben MSZP-alelnökségre vagy más országos vezetői tisztségre pályázzon.
Molnár a lapnak elmondta, mindössze 25 másodpercet gondolkodott a miniszteri felkérésen. "Azért fogadtam el, mert elképesztő kihívást látok benne. Higgyék el, egy politikus nincs a visszautasítás helyzetében. Ha valaki egy komoly, felelősséggel járó pozíciót elhárít, azzal azt mondja: bevallom, hogy nem akarok többet tenni a hazámért"
Molnár egyébként tagadta, hogy gesztusaik hasonlítanának a miniszterelnökkel, ezt szerinte egyetlen ellenzéki képviselő terjeszti, és tőle vette át a sajtó. A miniszter elmondta, vallási meggyőződésének semmi köze politikához. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy az Újszövetség tanításai szemben állnak a klasszikus baloldali tanításokkal. A hívő Tony Blair is egy baloldali kormányt vezetett.


