Molnár

Botrány az MSZP-ben: puccs készül? Rendkívüli tanácskozás lesz

A fővárosi elnökség elnökség ellenáll: rendkívüli párttanácsülést hívott össze a vezetés ellen indult belső szervezkedések miatt.
2009.10.05. 07:40 Olvasási idő: 0 perc

MSZP csata: Bajnaiban gondolkodtak, de most nem ő lesz a befutó?

Elképzelhető, hogy néhány héten belül megnevezi miniszterelnök-­jelöltjét az MSZP - tudta meg a Népszava.
2009.09.23. 07:35 Olvasási idő: 0 perc

Lendvai "kitépi a haját" annak, aki le meri öregezni

"Addig, amíg novemberben nem áll mellettem a miniszterelnök-jelölt, és nem mutatom fel a választási programot, én vagyok az elnök, én irányítok" - jelentette ki Lendvai, hozzátéve, hogy a nemzedéki vitákat le kell zárni.
2009.07.06. 09:34 Olvasási idő: 0 perc

Molnár: Olyan kormányfő kell, aki nem foglya saját pártjának

A következő egy évben olyan kormányfőre van szükség, aki politikai értelemben nem túsza, nem foglya saját pártjának, s aki nem azt tekinti elsődleges feladatának, hogy szavazatokat vásároljon a maga számára a 2009-es és 2010-es választásokon – írja Molnár Lajos SZDSZ-es képviselő a Népszabadságban.
2009.02.25. 10:28 Olvasási idő: 0 perc

Kormányzati autóbotrány: érthetően megütközést kelthet - Nem kell az új, régebbi lesz!

Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter utasította a minisztérium apparátusát, hogy azonnal intézkedjenek új szolgálati autója bérleti szerződésének felbontásáról, és régebbi típusú, használt szolgálati autó bérletbe vételéről - közölte a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) pénteken.
2009.02.20. 13:59 Olvasási idő: 0 perc

A gázkrízis mérlege: 22 milliárd forint kiesés

Az orosz-ukrán gázvita nyomán a minisztérium megkeresésére választ adó ipari fogyasztók 22 milliárd forint árbevétel kiesést könyveltek el, ami azt mutatja, hogy nem keletkezett súlyos nemzetgazdasági kár - mondta Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
2009.02.05. 16:47 Olvasási idő: 0 perc

Feloldották a gázkorlátozást

Feloldották délelőtt 10 órától az I-es kategóriába tartozó ipari fogyasztókra vonatkozó gázkorlátozást - jelentette be Molnár Csaba energiaügyi miniszter. Közölte azt is: a Mol kész 1-1,5 millió köbméter gázt juttatni Szlovákiának, ha azt igénylik és fogadni tudják.
2009.01.15. 10:58 Olvasási idő: 0 perc

Egy hétig még korlátozás nélkül bírjuk orosz gáz nélkül

Ha a következő egy hétben az előre jelzettnek megfelelően alakul az időjárás és a gázrendszerben nem történik műszaki meghibásodás, akkor sem kell új intézkedést bevezetni, ha továbbra sem jön Ukrajna felől gáz Magyarországra - mondta Molnár Csaba energiaügyi miniszter szerdán kormányszóvivő tájékoztatón.
2009.01.14. 13:58 Olvasási idő: 0 perc

Vasúti helyzetjelentés - Kedden az IC-re nem kötelező a helyjegy

A MÁV szerint példás gyorsasággal áll helyre a vasúti forgalom, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn 24 órától felfüggesztette a korábban határozatlan időre meghirdetett munkabeszüntetését.
2008.12.23. 15:09 Olvasási idő: 0 perc

"A karácsonyi ünnepet munkabéke kíséri a vasútnál"

A közlekedési miniszter üdvözli, hogy a VDSzSz felfüggesztette a sztrájkot, így a karácsonyi ünnepet "munkabéke kíséri a vasútnál".
2008.12.23. 12:40 Olvasási idő: 0 perc