Sikeres vérnyomáscsökkentés új hatásmóddal
A magas vérnyomás kockázatát azon a területen vették észre, ahol minden egyes higanymilliméternyi emelkedés pénzt jelentett: a biztosításban. A 19. század végén az életbiztosítás miatt jelentkezők vérnyomását a vizsgáló orvosok gondosan megmérték és leírták, akkor, amikor az még a kórházakban sem volt szokás. Ez azért vált fontossá, mert a biztosítótársaságok orvosai már akkor fölfigyeltek arra a jelenségre, hogy „gutaütés” vagy „agyvérzés” miatt sok férfiú fejezte be aránylag korán az életét, kiváltképp, ha elhízott volt.
Az egyik amerikai biztosító vezető orvosa, dr. Fischer 1911-ben az Orvosigazgatók Társaságának tagjaihoz idézett levelében azt írta: „A vérnyomásmérő az életbiztosításért hozzánk fordulók vizsgálatának nélkülözhetetlen eszköze, és nincs messze az idő, amikor valamennyi cég használja majd.”
Ma a gyakorló orvos a nemzetközi irányelvek szerint minden elé kerülő személy vérnyomását megméri, aki akár betegként, akár egészséges emberként, de szűrővizsgálatra érkezett. Tudjuk, minden harmadik-negyedik felnőttnek a vérnyomása emelkedett, és valamilyen módon kezelést, gondozást igényel. Az utolsó ötven esztendőben azt is tanulmányok sora bizonyította, hogy a legtöbb ember halálát okozó szív- és érrendszeri betegségek egyik alapvető kockázati tényezője a magas vérnyomás.
Hazánkban minden második ember halálát szív- és érbetegség okozza. A vérnyomás-emelkedés különösen az agyi katasztrófák legfőbb okozója. A 25–74 évesek közül 28 vizsgált országban emiatt a legtöbben Bulgáriában haltak meg, aztán Oroszország, majd Kína, negyedikként pedig Magyarország következett. Érthető, hogy létfontosságú mielőbb kideríteni, ha valakinek magas a vérnyomása, majd ezt a megfelelő szintre levinni, és élete végéig ellenőrizni, gondozni.
Az első lépés nem gyógyszeres beavatkozás, hanem az életvitel megfelelő módosítása: például kevesebb konyhasó fogyasztása, a súlytöbblet fokozatos leadása. Ám ez legtöbbször nem elég. Jól kiválasztott gyógyszerekkel viszont a magas vérnyomás biztonságosan csökkenthető.
Az első, vérnyomáscsökkentőként alkalmazott patikaszerek a múlt század közepe táján jelentek meg. Az ötvenes években világszerte elterjedt egy alkaloida, amelyet Indiában évszázadok óta használtak nyugtatóként – ez volt a rauvolfia. Az ebből készült készítmények hazánkban is igen népszerűvé váltak, de aztán mind több mellékhatást, elsősorban depressziót észleltek, ezért az alkalmazásuk fokozatosan visszaszorult.
Aztán jöttek az újabb szerek: a vizelethajtók és az úgynevezett ganglionblokkolók. Az előbbiek kisebb adagban és más szerekkel kombinálva ma is használatosak, de az utóbbiakat ritkán adjuk. A ganglionblokkolók igen erélyesen – gyakran túlságosan is erélyesen – nyomják le a vérnyomást, ezért ezeket legfeljebb kórházi körülmények között, orvosi ellenőrzés mellett alkalmazzák.
A koszorúér-szűkület kezelésének kutatása is óriási lendülettel folyt. Az ötvenes években Angliában James W. Black egy vidéki egyetemen azzal a szokatlan ötlettel állt elő, hogy a koszorúér-betegség okozta mellkasi fájdalom, az angina mérséklésére a koszorúér tágítása helyett hatásosabb lenne, ha a szívizom oxigénigényét vinnénk lejjebb, mert akkor a kevesebb vér által szállított oxigén is elég lenne a görcs oldására. Black doktort az akkori legnagyobb angol vegyi üzem, az ICI alkalmazta, és kidolgozták a béta-blokkoló gyógyszercsoport első tagját, amely kiválóan végezte azt, amiért előállították: lassította a szívműködést, de már az első emberi alkalmazás során kiderült, hogy ezzel együtt a vérnyomás is csökken.
James W. Black ezen kérdések tisztázása alapján Nobel-díjat kapott, és újabb, ma is alkalmazott vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel lettünk gazdagabbak. A korai hatvanas években egy béta-blokkolónak tartott anyag vizsgálatával bízták meg Fleckenstein professzort, aki élettankutató volt Freiburgban. Kiderült, hogy a kedvező változás a kalciumion szívre gyakorolt hatásának gátlásával kapcsolatos: így jelentek meg a ma is alkalmazott, kalciumantagonista vérnyomáscsökkentők.
Már régóta sejthető volt a vérnyomás és a veseműködés összefüggése. A vese latin nevéről – ren – elnevezett enzim, a renin fontos élettani szerepéről is mind többet sikerült megtudni. Bonyolult szabályozás, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer tartja megfelelő szinten a vérnyomásunkat. Ennek első blokkolóját 1965-ben indította el gyógyszeripari karrierútján az a fölfedezés, hogy egy dél-amerikai kígyófajta, a Bothrops jararaca mérgéből előállítottak egy peptidet. Az angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) gátlói igen hatékony vérnyomáscsökkentők: nem véletlen, hogy szinte valamennyi gyógyszergyár, amely szív- és érbetegségek kezelésére szolgáló patikaszereket készít, kidolgozta saját ACE-gátló készítményét.
A vérnyomás csökkentésének lényege, hogy az ACE gátlásának eredményeként egy alapvetően semleges anyag, az angiotenzin I. nem alakul át a vérnyomást emelő változattá, angiotenzin II-vé. Aztán sikerült megtalálni a vérnyomáscsökkentés újabb szintjét, az angiotenzinreceptor-blokkolók (ARB) fölfedezésével, amelyek a szövetekben lévő végkészülékek, a receptorok gátlása útján hatnak.
Az előbbiek alapján elmondhatjuk, hogy igen sokféle és hatásos gyógyszerünk van a magas vérnyomás kezelésére. Mégis világszerte tények bizonyítják, hogy az e betegségben szenvedők jelentős hányadának továbbra sincs rendben a vérnyomása.
Ebben nem kis szerepet játszik az emberi természet: általában nem szeretünk pontos időben, a javasolt adagban, mindennap, a hét közepén vagy ünnepeken egyaránt bevenni tablettákat, kiváltképp olyan betegségre, mint a magas vérnyomás, amely esetleg éveken keresztül nem okoz panaszt, tehát nem is érezzük, ha a gyógyszerbevétel időnként kimarad.
Tapasztalatok igazolták azt is, a gyógyszerek hatása gyakorta igen egyéni: a jó orvos ezért személyre szabja a kezelést, és a gondozás tapasztalatai alapján, szükség szerint módosítja is. A magas vérnyomású betegek – a felnőttek harmada-negyede – igényli a kezelést, és minden eddigi gyógyszer ellenére vannak olyanok, akiknek a vérnyomása nem csökkent arra a szintre, amely a szívük és érrendszerük egészsége szempontjából szükséges lenne.
A szakértők régóta vallották, hogy az optimális vérnyomáscsökkentés szintje az ACE és az ARB síkja fölött, a reningátlás lenne. Ez alapvetően akadályozná az angiotenzinogén átalakulását először angiotenzin I. változattá, majd az igen erősen érszűkítő angiotenzin II. formává. Ezt az eseménysort ábrázolja az 1. ábra.
Ha a vérnyomás-emelkedés lehetőségét mindjárt az elején a renin szintjén gátolhatnánk, ez lenne a legjobb beavatkozási pont. A gyógyszervegyészek igyekeztek ilyen anyagokat kifejleszteni, de az első változatok alkalmatlanok voltak a gyakorlati használatra. Végül 13 év után sikerült elkészíteni azt a molekulát, amely szájon át bevehető, hatásos reningátlónak bizonyult.
Az aliskiren hatóanyag az emberi reninmolekulához éppen az aktív pontokon kötődik, és ezzel megelőzi az angiotenzin I. megjelenését – ez látható a 2. ábrán. Így igen hatásos vérnyomáscsökkenést eredményez. Az embereken történt vizsgálatok adatait összegezve, nyolcezernél több magas vérnyomású betegnél észleltek megfelelő vérnyomáscsökkenést, gondosan ellenőrzött tanulmányokban. Az adag emelése a hatás jól észlelhető fokozódását mutatta: a vérnyomás a bevett gyógyszermennyiséggel arányosan lett alacsonyabb. A betegek sokkal pontosabban szedik a gyógyszerüket, ha a tablettát naponta egyetlen alkalommal kell bevenni, és az aliskiren molekulája eleve lehetővé teszi a napi egyszeri gyógyszerszedést.
Az új szer vérnyomáscsökkentő ereje a többi forgalomban lévő készítménnyel összehasonlítva kiválónak bizonyult. Készült olyan tanulmány is, amelyben a gyógyszer hatását nem a szokásos, rendelőben végzett, alkalomszerű vérnyomásméréssel követték, hanem minden vizsgált személy ismételten viselte a 24 órás, automata vérnyomásmérőt, amely – beállítás szerint – nappal és éjszaka 40-50 alkalommal mérte a vérnyomást. A készülék is azt igazolta, hogy az új gyógyszer egyenletesen és megbízhatóan csökkentette a magas vérnyomást, és általában nem voltak kellemetlen mellékhatások. A kutatók azt is figyelték, van-e különbség a nők és a férfiak vérnyomásának alakulásában, vagy enyhébbnek tűnik-e a hatás a páciens korától függően.
Az aliskirentabletta a nemzetközi vizsgálatokban mindenütt kiválóan vizsgázott. A tanulmányok azonban folytatódnak, mert a szakemberek mind több betegen, mind hosszabb ideig tartó kezelések eredményeit értékelik, miközben egyre több páciens magas vérnyomásának kockázatát sikerül a vérnyomásértékkel együtt csökkenteni. Eddig az új hatásmód bizonyította azt a kedvező eredményt, amelyet a szerről a kutatók föltételeztek.
A szerző a Szent János Kórház-Rendelőintézet kardiológus főorvosa
