Közélet

Feloszlik-e a T. Ház?

Minden bizonnyal csütörtökön nem kerül a parlament elé a T. Ház feloszlatását kezdeményező Fidesz-KDNP-s javaslat.

Egyébként a Fidesz-KDNP az Országgyűlés feloszlatását kezdeményező indítványa mellett még két a parlament feloszlatását indítványozó ügy fut Magyarországon - tudta meg a hirado.hu. Fricz Tamás politológus a portálnak elmondta, ez a két kezdeményezés ugyanazt a célt tűzte ki, mégpedig azt, hogy oszlassa fel magát a T. Ház.

Az egyik egy népi kezdeményezés, melynek jogi következménye van, ezt a Demokratikus Politikai Kultúráért Alapítvány kezdeményezte. Itt már összejött több mint 64 ezer aláírás és, most éppen az OVB hitelesíti azokat. Ez a népi kezdeményezés már célba ért tette hozzá a politológus. Az OVB-nek február 12-ig határozatot kell hoznia, majd ezután három nap van arra, hogy ez ellen bárki fellebbezéssel éljen. Ezután három napon belül a Legfelsőbb Bíróságnak döntenie kell, tehát Fricz Tamás számítása szerint február 19-én legkésőbb Szili Katalin házelnök asztalán lesz a népi kezdeményezés. A politológus azt mondta a hirado.hu-nak „szerintem semmi nem tud már közbejönni” és a parlamentnek ezután napirendre kell tűznie az előre hozott választások kérdését.

A másik kezdeményezés egy társadalmi kezdeményezés és annak nincs jogi következménye – tette hozzá Fricz Tamás. Ezt az aláírásgyűjtést Fricz Tamás és a Budakalászi Polgári Körök indították, és ez még most is tart és célja ugyanaz, hogy oszlassa fel magát a parlament. Itt már csaknem százezer szignó gyűlt össze.

Az Országgyűlés önfeloszlatása "sima feles" döntést igényel, de egy ilyen döntéssel "elcsúszhat" minden olyan, az "alkotmányban kisakkozott" időpont, ami azt szavatolta volna, hogy az Országgyűlésben győztes párt ne választhasson neki kedvező személyeket egyébként független tisztségekre - mondta Kolláth György alkotmányjogász.

Fricz Parlament Kolláth
Kapcsolódó cikkek