Ki lesz a legtájékozottabb tinédzser?
Összesen százhuszonöten töltötték ki a Közép-európai Egyetem Üzleti Karának (CEU Business School) feladatlapját, mellyel az Educatio kiállításra látogató diákoknak nyílott lehetősége részt venni egy a tanulmányi versenyen.
Nem kicsi a tét, ugyanis a verseny győztese egy teljes ösztöndíjat nyer majd az iskola amerikai diplomát nyújtó, Bachelor of Science in Global Management (BSC) programra 32 ezer euró értékben.
A teszt főként a közép-kelet-európai régiót érintő politikai, társadalomtudományi és gazdasági ismereteket mérte fel, hiszen az iskola új, transznacionális képzési programjának alapvető célja ezen térség jövendő gazdasági vezetőinek kinevelése, akik ismerik a legsikeresebb globális megoldásokat és ugyanakkor beható tudással rendelkeznek a piacok politikai, társadalmi, kulturális és környezetvédelmi helyzetével, realitásaival kapcsolatban is.
A kétnapos kiállítás során összesen tizenöt diáknak sikerült kilencven százaléknál jobb eredményt elérni, így ők vehetnek majd részt a verseny második körében február 14-én, amikor is a CEU Business Schoolban egy hosszabb feladatlap kitöltésével vizsgakörülmények között kell majd bizonyítaniuk.
Aki itt a legjobban teljesít és aki az amerikai típusú felvételi követelményeknek is képes megfelelni, az megkapja a 32 ezer eurós ösztöndíjat és szeptembertől a CEU Business School diákja lehet.


