MSZP-s gyanúsított a terézvárosi botrányban - Halmai Katalin nem tett vallomást
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunknak megerősítette, hogy a gyanúsítottat a Budapesti Nyomozó Ügyészség múlt pénteken hallgatta ki, ügyvédi visszaélés kísérlete miatt – írja Népszabadság.
A gyanúsított nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen viszont panasszal élt, amelyet a Fővárosi Főügyészség fog elbírálni. Halmai meggyanúsítása a VI. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 61. alatti üzlethelyiség korábban tervezett hasznosításához kötődik. Itt volt az egykori, vegyes iparcikkek kiskereskedelmével foglalkozó állami vállalat, a Műárt üzlete, amelyre még 1986-ban épült egy több mint hatszáz négyzetméteres galéria.
A kerület 2002-ben a korábbi háromszorosára, havi kétmillióra emelte a bérleti díjat, amit a cég nem fizetett ki, az ügy bíróságra került, első fokon a kerületnek adtak igazat. A céget ekkor vette meg Berecz Károly, aki bioélelmiszer-boltot, éttermet és borkereskedést nyitott volna a helyen, az ingatlanra felvenni tervezett bankhitelből.
Ezután vett fordulatot az ügy, terézvárosi politikusok ugyanis közvetítőkön keresztül állítólag 18 milliós kenőpénzt követeltek azért, hogy a vállalakozó cégéé lehessen az üzlethelyiség. A pénzátadás tervezett időpontjában azonban a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei megjelentek a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági ülésén, letartóztatták Kovács Péter vezérigazgatót, valamint Juhász Károlyt, akit bennfentes vállalkozónak tartanak Terézvárosban.
A két gyanúsított azóta szabadlábon védekezik, a Legfőbb Ügyészség a nyomozás határidejét nemrégiben április közepéig meghosszabbította.


