Közélet

Akik Gyurcsány "Hírlapos" nyilatkozatát elutasítják - A MÚOSZ elítéli Bayer publicisztikáját

Négy újságíró szövetség közös fóruma nyilatkozatban utasította el szerdán Gyurcsány Ferenc Magyar Hírlappal kapcsolatos bejelentését,

A Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Protestáns Újságírók Szövetsége és a Sajtószakszervezet által alkotott Etikai Együttműködő Tanács közleménye szerint a lépés "alapjaiban elhibázott, sérti a sajtószabadságot és a véleményszabadságot, azokra súlyos fenyegetést jelent" - idézi a Híradó a távirati irodát.

Úgy látják, a vélemény szabadsága alkotmányos érték, ennek hatalmi szóval korlátozása nemcsak a média egésze, de az állampolgárok ellen is irányul, ezért elfogadhatatlan.

Az akár etikai, akár jogi normákat sértő írások elleni fellépésre vannak az illetékes szakmai fórumok és megfelelő törvényi eljárások. 

"Azt várjuk a magyar kormányfőtől, hogy - illetékesség hiányában - ezt a meggondolatlan nyilatkozatát vonja vissza" - zárul a közlemény.


A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöksége Bayer Zsolt publicisztikáját elítéli, mert a szerző a véleménynyilvánítás határát nem először túllépve, "etnikai kérdésként tárgyalja a Veszprémben történt súlyos bűncselekményt, nem bűnözésről, hanem cigánybűnözésről beszél" - áll szerdai közleményükben.

Gyurcsány Bayer Magyar Hírlap
Kapcsolódó cikkek