Előzetesbe került Rohác
Somos Zoltán közlése szerint a bíróság biztonsági okokra hivatkozva a BRFK Gyorskocsi utcai épületében döntött az előzetesről, amelyet 30 napra rendeltek el. Jozef Rohácot emberölési kísérlettel gyanúsítják, emiatt adták ki Magyarországnak a cseh hatóságok - számol be a KlubRádió az MTI alapján.
A szlovák férfit azzal gyanúsítják, hogy 3,5 kilogramm plasztik robbanóanyag felhasználásával távirányítású szerkezetet készített, és közreműködött abban, hogy azt 1997. június 3-án rögzítsék egy parkoló Bentley alvázára a főváros XVIII. kerületében, a Tulipán utcában. A robbanószerkezet elhelyezésének célja a rendőrség szerint Seres Zoltán vállalkozó meggyilkolása volt, de a felerősítésre szolgáló mágnes gyengének bizonyult, a szerkezet a gépkocsi indulásakor leesett, így nem következett be a robbanás. (Serest két évvel később Tahitótfaluban autójában géppisztollyal agyonlőtték. Az elkövető személye nem ismert.) Jozef Rohácot ezzel a bűncselekménnyel gyanúsítják, és emiatt is adták ki Magyarországnak, de neve felmerült korábban több, az 1990-es évek végén Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel kapcsolatban is.
Rohác neve szóba került az Aranykéz utcai merénylet kapcsán is, ám emiatt korábban nem adtak ki ellene elfogatóparancsot. 1998. július 2-án Budapest belvárosában, az Aranykéz utca 2. számú ház előtt parkoló Polski Fiat 126-os gépkocsi alatt nagy erejű pokolgép robbant. Négy ember meghalt, huszonöten megsérültek, köztük külföldi állampolgárok is. A merénylet célpontja és egyik áldozata a Boros Tamás vállalkozó volt. Borost a rendőrség koronatanúként tartotta számon az olajmaffia ügyében.


