Közélet

Az amerikai sajtó veszélyben látja az európai integrációt

A mélyülő gazdasági válság miatt veszélybe került az "egy Európa" gondolata, írta a The New York Times hétfőn annak kapcsán, hogy több nyugati EU-állam, Németország vezetésével elutasította a Kelet-Európának nyújtandó támogatási keretre vonatkozó magyar kezdeményezést.

A lap párizsi/brüsszeli tudósítása kiemeli: a magyar javaslat helyett Angela Merkel - aki szeptemberben választások elé néz - az országok egyenkénti segítése mellett tette le a voksot.

"A világgazdasági válság olyan erőket szabadított el, amelyek azzal fenyegetnek, hogy Európa szembenálló táborokra bomlik", utaltak arra, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök figyelmeztetett: nem szabad engedni, hogy újabb vasfüggöny válassza el Kelet- és Nyugat-Európát.

A lap úgy értékelte: a szerinte habozó vezetésű és kevés erős kollektív intézménnyel rendelkező Európai Unió azokkal a feszültségekkel küzd, amelyek a válság nyomán elkerülhetetlenül kialakultak az egyenlőtlen fejlettségű 27 tagállam között.

A szolidaritás hagyományos értelmezését veszélyeztetik az egyes tagországokban érezhető protekcionista törekvések, valamint a közös valuta, az euró fenntartásának szigorú feltételei.

"Különösen azok a friss gazdasági gondok rontottak a helyzeten, amelyek néhány, egykor a szovjet tömbhöz tartozó országban jelentkeztek", írta az újság. Közép- és Kelet-Európa országai elfogadták a liberális, kapitalista fejlődés útját az európai integráció áraként. Ez a modell azonban mára erősen veszített vonzerejéből, Európa új tagjai úgy érzik, magukra hagyták őket.

Az EU elutasítja a kelet-európai segélycsomagra vonatkozó magyar kérést - ezzel a címmel tudósított a The Wall Street Journal. A lap brüsszeli elemzésében azt írta, hogy a globális recesszió súlyos mértékben megrongálta az EU 27 tagállamát egybetartó kapcsokat. Az országcsoportnak évtizedek óta a legnagyobb kihívással kell megküzdenie az EU-beli szolidaritást és közös érdekeket illetően.

A The Washington Post is azt emelte ki berlini tudósításában: az EU megtagadta a segítségnyújtást Kelet-Európának, a szervezetben éles megosztottság van azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a válasz a gazdasági válságra. A lap megjegyezte: a nézeteltérések olyan mélyek, hogy a vasárnapi EU-csúcson a vezetők két külön találkozót is tartottak Brüsszelben.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek