BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bokros: Az MSZP szívtelennek tart, a kétpártrendszer káros

A Fidesz valójában az általam végrehajtott 1995-ös stabilizációból élt. Medgyessy és Gyurcsány pedig szükségesnek találta, hogy rendszeresen és nyilvánosan elhatárolódjon nemcsak az 1995–96-os tevékenységemtől, hanem a későbbi írásaimtól is – mondta Bokros Lajos a HVG-nek.

Arra a kérdésre, elvállalná-e a pénzügyminiszteri posztot egy Surányi György vezette kormányban, Bokros Lajos a HVG-nek úgy válaszolt: nincs „többé-kevésbé program”. Az a program van, amit én ő írt az Élet és Irodalomban. A szerkezeti reformok egybefüggő, radikális, kérlelhetetlen megvalósításának programja.

A lényeg az - mondta - hogy azoknak a szocialistáknak és szabaddemokratáknak az elképzelései, akiknek adott esetben meg kell nyomniuk a szavazógombot az akármilyen kormányfő által képviselt nézetekhez, egybeesik-e azzal, amit ő vázolt. Mint mondta, Lendvai Ildikó nyilván azért zárta ki az első percben a nevét a lehetséges miniszterelnökök közül, mert az MSZP nem ért egyet az elképzeléseivel.

A volt pénzügyminiszter elmondta: a Fidesz szitokszót csinált a nevéből, a szocialisták egyszer sem álltak ki mellette azzal, hogy a Fidesz valójában az általa végrehajtott 1995-ös stabilizációból élt. Medgyessy és Gyurcsány pedig szükségesnek találta, hogy rendszeresen és nyilvánosan elhatárolódjon nemcsak az 1995–96-os tevékenységétől, hanem a későbbi írásaitól is.

Azt mondogatták, hogy „hát még úgy gazdaságilag egyet is értenénk Bokrossal, de hát ő egy szívtelen, szociális érzékenységet nélkülöző alak”, meg hogy az én programom „élő embereken való kísérletezés” volna. Ezek után miféle sorsközösséget vállaljak velük? – tette fel a kérdést Bokros.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.