BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhunyt Bacsó Péter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Életének 82-dik évében meghalt Bacsó Péter filmrendező. A Kossuth-díjas filmrendezőt hosszas szenvedés után szerda kora délután érte a halál - tudatta a Független Hírügynökséggel Szekeres Dénes producer.

Bacsó Péter Kassán született 1928-ban, a családja az 1940-es években költözött Budapestre, ő itt fejezte be a gimnáziumi tanulmányait. 1946-ban felvételizett a Színház- és Filmművészeit Főiskolába, ahol 1950-ben kapott diplomát. Kezdetben dramaturgként és forgatókönyvíróként dolgozott, első rendezése az 1963-as Nyáron egyszerű című film volt.

1969-ben rendezte a legendás A tanú című filmet, amely az 1950-es évek koncepciós pereit elevenítette fel. A film túlzottan merész volt az akkori kultúrpolitikának, ezért egészen 1979-ig be sem mutatták, de az 1981-es cannes-i filmfesztiválon nagy sikert aratott, mára pedig kultuszfilm lett Magyarországon.

Munkásságáért 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. 2005-ben a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékot, 2008-ban pedig a Majdnem szűz című filmet forgatta.

1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.  

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.