Gyurcsány nem akar választásokat, mert fél a Fidesztől!
"Az előrehozott választásokkal szemben sokféleképpen lehet érvelni. Az én érvelésem magva kettős. Egyrészt a demokráciának, a demokratikus versengésnek, a választásnak nemcsak formai kellékei vannak. Azaz az általános és egyenlő választójog, vagy a tisztességesen lebonyolított választás mellett az is a feltétele, hogy az emberek tudják, miből választanak" - - filozofált a távozó miniszterelnök keddi blogbejegyzésében.
A bukott miniszterelnök szerint a választók ma nem tudják, mit kínál nekik a legnagyobb ellenzéki párt, hiszen eddig semmi mást nem mutatott, mint az egyébként valóban meglévő aggodalmakra, a változásoktól való félelemre próbált nagyon egyszerű, empatikus, de hamis válaszokat adni.
"Ezzel legalábbis egyenrangú ellenvetés, hogy a demokratikus értékek védelme, a demokratikus kultúra gyakorlása szempontjából az, amit a Fidesz képvisel, nem egyszerűen elfogadhatatlan, hanem Magyarország számára közveszélyes.... A Fidesz megnyilatkozásai a ''30-as évek szélsőséges szövegeire hasonlítanak. Attól tartok, hogy bizonyos tekintetben a gondolkodásuk is" - áll a miniszterelnök blogbejegyzésében.
A Fidesz pártelnökségének keddi ülésén döntés született, hogy Navracsics Tibor és Semjén Zsolt neve alatt kezdeményezik a választási törvény módosítását. Semjén az eseményt követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a javaslat kötség- és polgárkímélő.
Az indítvány szerint a köztársasági elnöknek nem 72 nappal, hanem jóval kevesebb, 42 nappal a kívánt dátum előtt kellene kihírdetnie a választás időpontját. A rövidítés a kopogtatócédulgyűjtésre adott időintervallumot érintené, öt hét helyett kettő alatt kellene összegyűjteniük a pártoknak a jelöltek támogatását jelző papírokat.
Így nem lenne akadálya annak, hogy a június 4-7 között esedékes Európai Parlamenti választásokkal (a magyar választási hagyományok szerint valószínűsíthetően 7-én, azaz vasárnap lennének) egyidőben megtartható legyen az idő előtti országgyűlési választás. A csütörtöki nap éppen a 72 napos határidő miatt lenne lényeges, péntektől számítva éppen 72 nap múlva következne június 7-e. Viszont elég valószínűtlen, hogy csütörtökön már meg is szavazhatnák a Parlament feloszlatását, és még aznap Sólyom László köztársasági elnök ki is tudná hirdetni az előrehozott választások időpontját.