Közélet

Veres nem tud olyan kormányt elképzelni, hogy ne legyenek szocialista kötődések

Olyan ismert személyt javasol miniszterelnök-jelöltnek Veres János pénzügyminiszter, aki szakmailag elismert - de nem feltétlenül közgazdász -, és akinek van esélye arra, hogy szélesebb körű támogatottságot szerezzen - jelentette ki Veres János a Magyar televízió Nap-kelte című műsorában.

Megerősítette: az MSZP pénteki elnökségi ülésén több új miniszterelnök-jelöltről is tárgyalnak a korábban megnevezett Glatz Ferenc és Vértes András mellett. A miniszter konkrét személyt nem nevezett meg.

Veres János azt mondta: nem tud olyan összetételű kormányt elképzelni, amelyben a tagok teljesen függetlenek a szocialista párttól, frakciótól. Illuzórikusnak nevezte a pártoktól független kabinetről szóló elképzeléseket.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek