Bajnai Gordon: Egy kormány, egy év, egy forint
Irányvonal. Azonnali válságkezelés, az egyensúly megőrzése, a növekedés beindítása és a bizalom visszaszerzése – ezeket a pilléreket jelölte meg Bajnai Gordon – akkor még – kormányfőjelölt tegnap kora délután, a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás előtti beszédében új kormányának irányvonalaként. Fontos célkitűzésnek nevezte még – többször is – a magyarországi munkahelyek megőrzését és a forint védelmét. Leszögezte: minél előbb pontot kell tenni a politikai válság végére, hiszen csak így nyílhat esély a gazdasági, valamint az ebből fakadó, egyre fenyegetőbb szociális válság kezelésére.
Egy év, egy kormány, egy forint – hangsúlyozta tegnap Bajnai, utalva arra, a pozíciót csupán egy évre vállalta, jelképes, egyforintos fizetésért. Igaz, ez utóbbi kitétel a nemzeti valuta stabilitására is utalhat, felszólalásában ugyanis ez az elem többször felbukkant. Az új miniszterelnök kijelentette: a kormánytagok kinevezésük után 15 százalékkal kevesebbet fognak keresni, mint elődeik.
Bajnai Gordon tegnap nem árult el további részleteket válságkezelő programjáról, ám leszögezte: a cselekvési tervet magában foglaló dokumentumot még a héten a nyilvánosság elé tárják, és az azonnali lépéseket a kormány e heti első ülésén is megvitatják. Bajnai Gordon egyéves kormányzásának egész időtartamára a korábbinál gyorsabb tempót ígért annak érdekében, hogy a válság negatív hatásainak tompítására és a növekedés beindítására szolgáló jogszabálymódosítások minél előbb hatályba léphessenek.
A már két hete ismeretes költségvetési megszorításokon – többek között a 13. havi nyugdíj visszanyesésén és a családtámogatások szűkítésén – túl az új miniszterelnök a büdzsével kapcsolatosan tegnap annyit szögezett le: az államháztartási hiány 3 százalékra történő lefaragása az utóbbi három év során igen jelentős eredmény, az egyensúly megőrzése pedig az új pénzügyminiszter, Oszkó Péter számára is elsődleges fontosságú feladat lesz. Emellett Veres János utódjának az új kormányfő célul tűzte ki az adórendszer megújítását, valamint jelentős egyszerűsítések megvalósítását. Nem meglepetés, hogy a miniszterelnök ismét a foglalkoztatásra rakódó adóteher csökkentését helyezte kilátásba, szavai szerint ugyanis így elő lehet segíteni, hogy a válság elmúltával minél előbb új munkahelyek jöjjenek létre Magyarországon.
Az új kormányfő beszédében egy új elemet találhatunk, mégpedig a munkaintenzív és nagy hozzáadott értéket termelő ágazatokat terhelő adók csökkentését. Előbbi esetében minden bizonnyal az áfakulcs mérsékléséről lehet szó, az EU-ban ugyanis éppen egy hónapja született döntés arról, hogy a tagállamok kedvezményes áfával segíthetik elő a munkahelyek megőrzését. Erre olyan nagy élőmunka-igényű szolgáltatásoknál van lehetőség, mint a ruha-, cipő- vagy kerékpárjavítás, a fodrászat, az épületek takarítása, a lakóépületek felújítása, a házi betegápolás vagy az éttermi szolgáltatások. KR
Aknamezőn az új kabinet
A Bajnai Gordon vezette új kormány politikai aknamezőn, szűk mozgástérrel kezdi meg a tevékenységét – áll a Nézőpont Intézet tegnapi közleményében.A kabinetnek szembe kell nézni többek között az idő szűkösségével: az EP-, majd a jövő évi országgyűlési választások miatt öszszességében csak a nyár végén van esély arra, hogy a kormány érdemi döntéseket hozhasson.
Komoly veszélyforrás az MSZP-n belüli elégedetlenség esetleges növekedése is. Míg a tényleges szakértő kormányok – mivel nem politikusokból állnak – nem viselnek direkt politikai felelősséget, addig az új kormánytagok között továbbra is vezető baloldali politikusok szerepelnek.
Idővel egyre több olyan csoport alakulhat ki az MSZP-n belül, amely már nem érdekelt a kormány támogatásában.
Kockázatot jelent Gyurcsány Ferenc személye, az SZDSZ megosztottsága, valamint a megszorítások hatására várható társadalmi és szakszervezeti tiltakozás is.
A kabinetnek szembe kell nézni többek között az idő szűkösségével: az EP-, majd a jövő évi országgyűlési választások miatt öszszességében csak a nyár végén van esély arra, hogy a kormány érdemi döntéseket hozhasson.
Komoly veszélyforrás az MSZP-n belüli elégedetlenség esetleges növekedése is. Míg a tényleges szakértő kormányok – mivel nem politikusokból állnak – nem viselnek direkt politikai felelősséget, addig az új kormánytagok között továbbra is vezető baloldali politikusok szerepelnek.
Idővel egyre több olyan csoport alakulhat ki az MSZP-n belül, amely már nem érdekelt a kormány támogatásában.
Kockázatot jelent Gyurcsány Ferenc személye, az SZDSZ megosztottsága, valamint a megszorítások hatására várható társadalmi és szakszervezeti tiltakozás is.
-->


